Az idén januárban az ellátások 3,1 százalékkal emelkedtek, abból kiindulva, hogy az ez évi nettó keresetemelkedés 1,6 százalék, az infláció pedig 4,6 százalék lesz. A januári nyugdíjemelés mértékét az idén még az évre, a költségvetésben előre jelzett nettó kereset és áremelkedés átlaga alapján számolták. Amennyiben az adatok eltérnek a tervezettől, azt novemberben korrigálják - írta a lap hétfői számában.
A korábban úgy vélték, hogy az infláció magasabb lesz a vártnál, de a legutóbbi adatok már azt mutatják, hogy nem így lesz, és a keresetemelkedés is elmarad a korábban számítottól. Ennek tükrében novemberben nem várható nyugdíjkorrekció.
Így ha a nyugdíjas-infláció öt százalék körül "stabilizálódik", akkor az ellátások mintegy két százalékot veszítenek 2009-ben a vásárlóerejükből. Ez azt jelenti, hogy a keresetekhez viszonyítva valamivel jobban őrzik értéküket, hiszen azok reálértéke mintegy három százalékkal mérséklődik.
A cikk szerzője szerint jövőre ilyen "meglepetés" nem érheti a nyugdíjasokat, mert megváltozik az éves rendszeres nyugdíjemelés metódusa: kizárólag az inflációhoz, illetve a nyugdíjas-inflációhoz igazodik majd. A 2010-es költségvetés tervezetében 4,1 százalékos infláció szerepel. Így januárban a nyugdíjasok 4,1 százalékos emeléssel számolhatnak. Ennél magasabb emelést kaphat az a több mint 880 ezer öregségi nyugdíjas, aki jogosult a korrekciós emelésre (amelynek végrehajtását ez évről tolták át jövőre). Az 1992-95, valamint 1997-98 között nyugdíjba vonultaknak négy-, míg az 1989-90 között nyugdíjazottaknak kétszázalékos többletemelés jár. Ez a kiigazítás - a törvény szerinti indexálás felett - átlagosan havi majd háromezer forinttal emeli az érintettek ellátását.
Idén már nem lesz nyugdíjemelés
Várhatóan nem lesz novemberben nyugdíjemelés, így az ellátások az idén mintegy két százalékot veszítenek értékükből, jövőre pedig 4,1 százalékos nyugdíjemelés várható - írta a Népszabadság a legfrissebb inflációs adatokon és prognózisokon alapuló saját becslése alapján.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.