Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a betörés részleteiről elmondta: ismeretlenek az éjszakai órákban törtek be a családi házba, az ott lakók felébredtek és megzavarták az elkövetőket, de azoknak így is több festményt és ékszereket sikerült elvinniük. Az anyagi kár megállapítása folyamatban van, a rendőrség lopás miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen - tette hozzá.
Festményt és ékszereket raboltak a holland követség egyik épületéből
Betörtek egy családi házba péntekre virradóra Budapesten a XII. kerületben, festményeket, ékszereket vittek el - közölte a rendőrség az MTI-vel; a hírügynökség más forrásból úgy értesült, hogy a Mátyás király úti épület a holland nagykövetséghez tartozik.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.