A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közölte, péntekre virradó éjjel Solymáron az e tevékenységtől korábban eltiltott Geréb Ágnes vezetett le egy otthonszülést, ám közben komplikációk léptek fel, ezért az újszülötthöz mentőt kellett hívni.
A részletekről a szóvivő későbbre ígért tájékoztatást, annyit azonban megjegyzett, hogy egyelőre nem tudni, lesz-e büntetőjogi következménye az esetnek. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr- igazgatója az MTI-nek elmondta: a mentőket péntek reggel a solymári lakásba az anya állapotának romlása miatt riasztották. Hozzátette: a mentők kiérkezésekor a helyszínen már orvos is tartózkodott; az újszülöttet és a kismamát, aki nem volt közvetlen életveszélyes állapotban, kórházba szállították.
Geréb Ágnest 2007 októberében a bíróság jogerősen három évre eltiltotta a szülész-nőgyógyász szakma gyakorlásától egy 2000-ben lezajlott szülés során elkövetetett foglalkozási szabálysértés miatt. Ez év augusztusában pedig egy 2007 szeptemberében levezetett szülés miatt - mivel közben meghalt az újszülött - halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat ellene.
Mentőt hívtak egy Geréb Ágnes vezette szüléshez
Kórházba kellett szállítani egy újszülöttet Solymáron, mert komplikációk léptek fel az otthonszülésnél - értesült az MTI pénteken; a rendőrség tájékoztatása szerint a szülést Geréb Ágnes vezette le.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.