A tavaly már egyszer lefújt, majd az idén újra felmelegített közbeszerzésen az IBM ezúttal már az ajánlattételig sem jutott el: pályázatával a részvételi szakaszban kiesett - írja csütörtöki számában a Népszabadság. A lap felidézi, hogy a tavalyi kiíráson az egymással vetélytárs cégek pályázata más-más okból lett érvénytelen: a HP az uniós forrásokból lehívható keretösszegnél jóval magasabb árajánlatot adott be az NFÜ-nek, az IBM-et pedig a közbeszerzési törvényre hivatkozva azért zárták ki, mert a cég konzorciumának két tagját, a Synergont és az Albacompot, a versenyhivatal kartellezésben elmarasztalta.
Idén az NFÜ újabb pályázatot írt ki, amelyen az IBM már a korábbi kartellező cégek nélkül indult, de hogy miért zárták ki, azzal kapcsolatban a Népszabadság is találgatásokba bocsátkozik, az NFÜ és az IBM ugyanis nem nyilatkozik. A lap úgy tudja, az újabb kiírás során az indulóknak ismét nyilatkozniuk kellett a forgalmukról, csakhogy ezúttal az IBM vezette konzorcium már nem tudta felmutatni az előző három évre vonatkozóan a részvétel előfeltételeként előírt 20 milliárd forintos nettó forgalmat, amelyet a pályázatban szereplő informatikai eszközök eladásaiból kellett volna elérnie. A másik verzió szerint a cég képviselői a hiánypótlás során sem nyújtottak be egy, az egyik előfeltétel meglétét igazoló iratot.
A mostani tender végeredménye így már csak attól függött volna, hogy a másik potenciális jelentkező, a HP olyan árajánlatot ad-e be, ami belefér a pályázati keretösszegbe. A HP azonban nem adott be pályázatot a csütörtöki beadási határidőig.
Forrás: hvg.hu/NOL.hu
Digitális táblák: lefújták a tendert
A digitális is magában foglaló oktatási informatikai eszközök szállítására szóló, 24,3 milliárd forintos tenderen a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) érvénytelennek nyilvánította az IBM pályázatát - tudta meg a Népszabadság. Közben kiderült, a pályázat beadásának mai határidejéig a fő vetélytárs, a HP Magyarország nem adott be ajánlatot.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.