A megalapozott gyanú szerint a fiatalember családjával szállt fel a helyi járatos buszra, azonban csak egyiküknek volt jegye. A sofőr ezt szóvá tette, azonban őket ez nem érdekelte, és a busz hátsó részében ültek le. Mivel hangoskodtak, a vezető figyelmeztette őket. Erre az egyik gyerek sírni kezdett, mire a gyanúsított felpattant, előre ment a sofőrhöz és veszekedni kezdett vele, majd több alkalommal leköpte és lökdöste is - ismertette az eset részleteit Szenti Szabolcs.
A vezető rendőri segítséget kért, mire a férfi még jobban felbőszült, és le akart szállni. A sofőr ezt nem engedte, ezért a férfi kifeszítette az első ajtót, ekkor azonban kitört az ajtó üvege, s ezzel 200 ezer forintos kár keletkezett.
A helyszínre érkező rendőrök előállították a férfit, aki részben elismerte a bűncselekmény elkövetését. A buszsofőr nem sérült meg, azonban a lökdösődés közben szemüvege eltört - mondta a hadnagy.
Leköpte a buszsofőrt, kifeszítette az ajtót a felbőszült utas
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és rongálás bűntette miatt állította elő a rendőrség azt a 24 éves férfit, aki kedd este előzetes szóváltást követően egy szegedi busz vezetőjét többször leköpte, lökdöste, majd az első ajtót is kifeszítette - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.