A BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya még áprilisban indított nyomozást a BKV által kötött tanácsadói szerződéskötések ügyében, hűtlen kezelés bűntett elkövetése gyanúja miatt. A nyomozás első lépcsőjében vizsgált szerződések kapcsán a nyomozók már áprilisban megkeresték az érintett gazdasági társaságokat és bekérték a szerződések teljes dokumentációját, a pénzügyi teljesítésükre vonatkozó iratokkal együtt. A nyár folyamán tanúként hallgatták ki több érintett cég vezetőit és alkalmazottait, akikről feltehető volt, hogy információval rendelkezhettek a tanácsadói szerződésekkel kapcsolatban. A napokban megkezdődik a közlekedési társaságnál dolgozók tanúkénti kihallgatása is.
A nyomozás során információ merült fel arra vonatkozóan, hogy a vizsgált szerződéseken túl további tanácsadói szerződések kötése is felveti a hűtlen kezelés gyanúját, ezért a rendőrség megkeresést küldött a BKV vezérigazgatójának, kérve, hogy bocsássa a hatóság rendelkezésére az elmúlt hat év minden olyan tanácsadói szerződésének dokumentációját, melyet a közlekedési vállalatnál elkészített belső vizsgálat aggályosnak talált.
A hét elején megérkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányságra a BKV által küldött iratcsomag, benne egy tanácsadói szerződéssel, valamint egy feljelentéssel, melyben a közlekedési társaság kéri a megküldött anyag büntetőjogi átvizsgálását. A Gazdaságvédelmi Főosztály munkatársai az elmúlt napokban megvizsgálták és áttanulmányozták a megküldött anyagot, s ez alapján a mai napon újabb megkeresést küldtek a BKV részére, megjelölve mintegy hatvan cég több mint száz szerződését, melyekről úgy találták, hogy szükséges azok vizsgálata.
Száz szerződést vizsgálna a rendőrség, a BKV egyet küldött
Hatvan cég, több mint száz BKV-s szerződését kívánja megvizsgálni a rendőrség a közlekedési társaság tanácsadói szerződései ügyében folytatott nyomozás során - jelenti a HavariaPress.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.