A külügyminiszter kijelentette, hogy ebben a percben Szlovákia Magyarország egyetlen problematikus szomszédja. Mint mondta, miattuk nevezte forró nyárnak az elmúlt időszakot. Emlékeztetett arra, hogy a szlovák parlament elfogadta az államnyelvtörvény módosítását és az ország augusztus 21-én megtagadta Sólyom Lászlótól a belépést. Szavai szerint ettől fogva fordult válságosra a két ország kapcsolata, amely állapotot a Bajnai Gordon és Robert Fico közötti szécsényi találkozó zárt le. Felhívta a figyelmet arra, hogy a két miniszterelnök közös, 11 pontos nyilatkozatában kijelentette, hogy kölcsönösen elfogadják az EBESZ kisebbségügyi főbiztosának véleményét és minden ajánlását.
Ne akarjunk provokálni
A külügyminiszter emellett viszont fontosnak nevezte, hogy nem szabad provokálni Szlovákiát, tiszteletben kell tartani a szlovák állam területi integritását, határait, szuverenitását, mert erre minden állam igényt tart. Kitért arra is, hogy mostantól kezdve nem a nyelvtörvény szövegének elvi értelmezése a fő cél, hanem a konkrét esetek kezelése. "Azt üzentem a szlovákiai magyaroknak, hogy beszéljenek bátran magyarul, ne féljenek semmitől, mögöttük áll az európai közvélemény" - mondta Balázs Péter.
Sólyom László kitiltásáról viszont úgy vélekedett, hogy megengedhetetlen ami a köztársasági elnökkel történt augusztus 21-én. Elmondta, hogy mind kétoldalú, mind többoldalú keretben reagálták az esetre. Közölte, hogy most mindkét dokumentumra várják a választ és ha ezek megérkeznek, utána döntenek a további jogi lépésekről. Kitért arra is, hogy a 11 pontos nyilatkozaton akcióterv formájában mennek végig a jövő héten szlovák kollégájával, eldöntik, hogy az ügyben kinek mi a teendője és ezt dátumra lebontva konkretizálják.
EBESZ-biztos: nem feltétlenül jó a törvény
Knut Vollebaek szerint a szlovákiai államnyelvtörvény ugyan nem ellentétes az európai normákkal, de ez nem jelenti azt, hogy a jogszabály jó. "Ez nem jelenti azt, hogy a törvény jó, de egy olyan törvény, amelynek esetében törekedni lehet arra, hogy helyesen alkalmazzák" - jelentette ki az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségi főbiztosa szerdai sajtóértekezletén Pozsonyban. Vollebaek úgy vélte: részletes és kötelező jellegű végrehajtási utasításokkal el lehet érni, hogy a törvénynek ne legyen negatív hatása a kisebbségekre. Ugyancsak nagyon fontosnak minősítette, hogy a törvény alkalmazása ne legyen önkényes.
Fico sem akar provokálni
A nyelvtörvény módosításával Szlovákiának nem az volt a célja, hogy provokáljon, hanem hogy szabályozza az államnyelv alkalmazását a nyilvános érintkezésben - jelentette ki a szlovák kormányfő szerdán Pozsonyban, amikor Knut Vollebaekkel, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosával találkozott. Robert Fico leszögezte: az államnyelv védelmét kormánya törvényes célnak tekinti, s meggyőződése, hogy a jogszabály nem korlátozza a nemzeti kisebbségek jogait.
A szlovák kormány sajtóosztálya által kiadott közlemény szerint Vollebaek egyetértett Ficóval abban, hogy a törvény összhangban van a nemzetközi jogrenddel. "Szerinte azonban hiba, hogy az a nemzeti kisebbségek egy részében, konkrétan a magyarok körében nyugtalanságot kelt" - olvasható a dokumentumban. A nyelvtörvényt, illetve a jogszabály rendelkezéseinek végrehajtását a közlemény szerint Vollebaek Szlovákia belügyének tartja, s azt állította, hogy ezt a nézetet hangoztatta Budapesten is. Elutasította, hogy a vitában közvetítő szerepet vállaljon.
Vollebaek tolmácsai
A közlemény szerint Robert Fico a találkozón elutasította azokat a mérlegeléseket, hogy a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségek helyzetét és jogállását egységes jogszabályban kellene rögzíteni. Fico azt hangsúlyozta, hogy a jelenlegi kisebbségi törvények minden területet felölelnek, több szempontból a nemzetközi normákat meghaladó szinten. Vollebaek közölte Ficóval: magyar partnerei figyelmét is felhívta arra, hogy semmi esetre sem ellenezhetik a kétnyelvűséget, ebben az ő támogatására nem számíthatnak. Fico a találkozón megerősítette: a nyelvtörvény alkalmazásánál Szlovákia szakértői szinten továbbra is kész együttműködni az EBESZ-szel.
Balázs Péter: újabb diplomáciai offenzíva készül
A tavaszi diplomáciai offenzíva után volt egy forró nyár és most következik az őszi nyitány, amely valójában egy újabb diplomáciai offenzíva - ismertette a közeljövőben várható külügyi eseményeket szerdán Balázs Péter.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.