A június végén alakult Hunnia sportegyesület kézilabdacsapatának két szerelése van; az egyik fekete, mint a gárda egyenruhája, a másik piros-fehér csíkos, máshogy nézve: árpádsávos. Címerükben piros-fehér-zöld a labda, alatta rovásírás hirdeti, hogy ők az új erő.
Miltényi Zoltán, a klub elnöke a Népszabadságnak úgy nyilatkozott: itt volt az ideje, hogy valaki a sportban is nyíltan vállalja a világnézetét. A Hunnai Kft.-n három tag osztozik. A Jobbik sportkabinetjének vezetője, az egykor a Ferencváros futballcsapata mellett szertároskodó Tömör-Tones Zsoltnak 45 százaléka van a vállalkozásban, éppen annyi, mint Miltényi Zoltánnak, aki a cég ügyvezetője is egyben, a maradék jutott az Óbudai Goldberger Sportegyesületnek.
Miltényi a lapnak elmondta, az átmeneti időszakban, míg megerősödnek, van helyük az idegenlégiósoknak a csapatban, de hosszú távon magyaroknak akarnak munkát adni. Miltényi úgy véli, a csapat mérkőzésein rend lesz, hiszen ért a szurkolók nyelvén. A sportvezető arra számít, hogy az Újpest és a Fradi ultrái is melléjük állnak.
Amúgy a kézilabdaszövetség ígéri, ahol balhé lesz, akár verekedés, akár petárdázás, akár "megy a vonat Auschwitzba", odavágnak.
Jobbikos csapat a női kézilabda NB I-ben
Nehéz nem észrevenni a Jobbikot a Hunnia sportegyesület mögött - olvasható a Népszabadság hétfői számában.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.