A borvidék legnagyobb felvásárlója, az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház Zrt. a sárgamuskotály kilójáért 60 forintot fizet, a többi korai szőlő ára 55 forint. A muskotályosból 10 ezer mázsányi kerülhet a présházakba. A TK Zrt. mintegy kétezer termelővel áll kapcsolatban, tőlük összesen 95 ezer mázsa szőlő átvételét tervezik ebben az idényben.
Becslések szerint az idén hozzávetőleg 350 ezer mázsa szőlő teremhet, és bár ez csaknem ötödével kevesebb, mint az elmúlt évben, a felvásárlók - miután a történelmi borvidéken kezdődött legkésőbb a szüret - ide már kevesebb pénzzel érkezhetnek, miután más borvidéken már bevásároltak. Ez akár azt is jelentheti, hogy 50-100 ezer mázsa szőlőnek nem lesz vevője.
Nem kedvez a helyzetnek az sem, hogy még a tavalyi bor túlnyomó hányada is a pincékben van. Marcinkó Ferenc a lepárlási támogatás igénybevételében látja a megoldást, azzal ugyanis kivonhatnák a borfelesleget a piacról. A hegyközségi elnök attól tart, hogy a hosszú ideje tartó nehézségek miatt mind több gazda igényli majd a kivágási támogatást, ami eddig nem volt jellemző a borvidékre.
Megkezdődött a szüret Tokaj-Hegyalján
A legkorábban érő muskotályos szőlő szedésével szombaton megkezdődött a szüret Tokaj-Hegyalján; a történelmi borvidéken összességében mintegy 350 ezer mázsa terméssel számolnak a gazdák - mondta Marcinkó Ferenc a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.