A lap szerint a tettesek a kislétai gyilkosság után bízták el magukat: ott és akkor is használták telefonjaikat, ahol és amikor nem kellett volna. Eszerint a verzió szerint az NNI egyik munkatársának augusztus második hetében az tűnt fel, hogy a gyilkosság helyszíne és időpontja környékén használt számokról váratlanul a debreceni szórakozóhelyen kezdeményeznek és fogadnak beszélgetéseket. Előbb tehát a hely jött képbe, majd eljutottak az egyik, s később a többi elkövetőhöz - írja a Magyar Narancs. (A képhez az is hozzátartozik, hogy az ugyanerre vonatkozó értesüléseket korábban Bencze József rendőr-főkapitány korábban cáfolta. - hvg.hu)
A négy férfi a Nemzeti Nyomozó Iroda Aradi utcai fogdájában egymástól elzárva tölti előzetesét, két-két nyomozó faggatja őket - számolt be a lap, amelynek érdesülései szerint a négy letartóztatottból három kommunikál a rendőrséggel, egy pedig érdemi információkkal is szolgál. A szerző adatgyűjtése során arra jutott, hogy a rendőrség további elkövetőket, tettestársakat keres. A gyilkosok utáni kutatómunkának jelentős melléktermékei is vannak: számos egyéb bűncselekményt (fegyvercsempészet, illegális fegyvertartás) derítettek fel a rendőrök. A Magyar Narancs úgy tudja, az egyik fegyver két és félmillió forintot ér.
Az augusztur 6-iki, tehát még az elfogások előtti, de a kislétai gyilkosságot követő parlamenti nemzetbiztonsági bizottsági ülésen Bencze József főkapitány és Petőfi Attila NNI-vezető az elkövetők profizmusát emelte ki, s volt magas rangú rendőrtisztekről és egy nyugdíjazott kommandós vezetőről esett szó, mint lehetséges elkövetőkről. Aki 130 méterről olyan pontosan tud lőni, mint ahogyan az Galgagyörkön történt, az nem egyszerű vadász - hangzott el a cikk szerint az ülésen. Az elkövetők, ha a bűntett helyszínére tartva autópályát használtak is, visszafelé kis utakon mentek. Az ülésen közöltek szerint legalább négyen-öten lehetnek, de Tatárszentgyörgyöt legfeljebb két, Kislétát pedig feltehetőleg egyetlen ember csinálta, míg a sofőrök a kocsinál várakoztak. Lőszereket Felsőzsolca kivételével mindenütt találtak - írja a lap.
A lap egyik rendőrségi forrása mégis próbálja eloszlatni a professzionális elkövetőkre vonatkozó elképzeléseket: a motoros ember felderíti a környéket, bevárják az estét, és kész; profi elkövetők szerinte nemcsak hogy nem használták volna újra a telefonjukat, de nem kockáztatták volna azt sem, hogy maguknál tartsák a gyilkosságokkor használt fegyvereket.
Romagyilkosságok: milliós puska, profi fegyverforgatók?
Az augusztus 6-iki nemzetbiztonsági bizottsági ülésén a romagyilkosságokkal kapcsolatban elhangzottakról közöl részleteket a Magyar Narancs legfrissebb száma. A hetilap úgy tudja, a kislétai gyilkosság után a tettesek Debrecenben használták a gyilkosságok közben használt telefonokat.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.