Mint mondta, éppen akkor hosszabbították meg a figyelést, ám a következő hónapokban "semmilyen újabb adat vagy információ nem keletkezett". Jelezte ugyanakkor, hogy ha kollégájuk akkor alaposabban és körültekintőbben végzi a dolgát, akkor "nem lehet azt kizárni, hogy mégis találhatott volna megerősítő információt".
Elmondta, azért állították le később a megfigyelést, mert munkatársai azt a következtetést vonták le, hogy az érintett "kifelé jön a szélsőséges világból, kivált bizonyos csoportokból". Hozzátette: valójában az érintettek csak "ezt láttatták magukról". Ezzel összefüggésben arra mutatott rá, hogy egy "jól konspirált, jól szervezett csoportról" van szó, ám nem igazak azok a hírek, amelyek szerint egyik kollégájuk is a csoport tagja volt.
Mint mondta, határozottan ki lehet jelenteni, hogy nem volt beszervezett ügynök az érintettek között. Hozzátette: a keddi szakbizottsági zárt ülésen a Katonai Biztonsági Hivatal munkatársa is cáfolta, hogy ügynökük lett volna az egyik gyanúsított.
Ficsor Ádámot azért kérdezték minderről, mert augusztus 29-én az internetre felkerült egy háromoldalas dokumentum, amely szerint a romagyilkosságok egyik feltételezett elkövetőjét már korábban is figyelték a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok, de amikor az fegyvervásárlásába kezdett, megszüntették a titkos adatgyűjtést. A másik gyanúsított pedig állítólag a Katonai Biztonsági Hivatal "titkos kapcsolata" volt.
Ficsor: nem volt beszervezett ügynök a halálbrigádban
Nem szüntették meg a romagyilkosságok egyik feltételezett elkövetőjének megfigyelését a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok, amikor fegyverbeszerzésbe kezdett. Ficsor Ádám, a területet irányító tárca nélküli miniszter a szerdai Nap-keltében ezzel cáfolta a korábban a sajtóban ezzel kapcsolatban megjelent információkat.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.