Wawra János igazgató hétfőn az MTI megkeresésére elmondta: korábbi nyarakon is előfordult, hogy "csínytevők" kővel bedobták az épület néhány ablakát, most azonban mintegy húsz ablaküveg esett áldozatul a rongálóknak, akiket az intézmény feljelentése nyomán már keres a rendőrség.
Az igazgató beszámolt arról, hogy a helyreállítás a kötelező előírások és az adminisztráció elhúzódása miatt késik. Az iskola nem bízhatott meg üvegest a munka elvégzésével, ehhez közbeszerzési eljárást kellett lefolytatni, amit a kivitelezés még nem követett.
Wawra János megjegyezte: a törött, bedeszkázott ablakok az épület látványát rontják, de egyelőre nem akadályozzák a 200, speciális nevelést igénylő kilencedik-tizedik osztályos és a szakképzésben résztvevő fiatalok oktatását. Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy az üvegezés ezen a héten, de legkésőbb a hideg idő beállta előtt, a fűtési szezon kezdetére befejeződik.
Az MTI az önkormányzat oktatásért felelős vezetőitől úgy értesült, hogy "az iskola problémája hamarosan megoldódik".
Bedeszkázott ablakú tantermekben tanulnak egy pécsi iskolában
Bedeszkázott ablakú tantermekben kénytelenek tanulni a pécsi Budai-Városkapu Iskola fehérhegyi tagiskolájának diákjai, mert az ismeretlenek által a nyári szünetben megrongált nyílászárókat a tanévkezdésre nem sikerült beüvegezni.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.