A több szemtanú állítása szerint megfenyegetett négy gyerekes cigány család három hónapja költözött Karosra, a zaklatással vádolt rendőr házának közelébe. A helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat (CKÖ) vezetője a Roma Sajtóközpontot arról tájékoztatta: már korábban is többen panaszkodtak neki, hogy a rendőr rendszeresen szidalmazza és fenyegeti a falubeli romákat. Zsiga István elmondása szerint most „szakadt el a cérna”, amikor a négygyerekes anya kiment gyermekeivel a rendőr háza melletti játszótérre, és a férfi életveszélyesen megfenyegette őket.
A roma vezető, aki egyben a települési önkormányzatban is képviselő azt mondta: a rendőr először a kerítésén belülről mocskolódott, majd amikor a család ezért inkább hazaindult, már a ház előtt állva kiabálta a gyerekeknek és az anyjuknak többek füle hallatára: „kiirtalak benneteket mocskos cigányok, mert már így is többen vagytok a faluban, mint kellene.” A történtek után a család feljelentést tett, viszont annyira félnek, hogy mivel mindenképpen a rendőr háza előtt kell elmenniük, csak akkor mernek kilépni a házukból, ha mások is vannak az utcán – tette hozzá a cigány képviselő, aki ezért rendkívüli önkormányzati ülést hívatott össze. Ezen azonban nem született semmilyen érdemi döntés.
A település polgármestere a Roma Sajtóközpontnak úgy nyilatkozott: nincs mitől félnie az érintett roma családnak, mert nem bántotta őket senki, és a képviselőtestület egyébként sem foglalhat állást az ügyben, mert zajlik a rendőrségi vizsgálat. Kulcsár Nándor úgy vélte: „a falu csendes, nyugodt környék, egyetlen okoskodó ember van a településen, nem tudom mit akar, csak csipkelődik a két család”.
A Borsod – Abaúj – Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodavezetője megerősítette: valóban érkezett a karosi rendőr ellen bejelentés, amelyet kivizsgálnak. Dr. Gaskó Bertalan alezredes hozzátette: a megyei nyomozó ügyészségre is érkezett feljelentés ugyanebben az ügyben. A helyi cigány vezető azt állítja: a helybeli roma gyerekek már nem járnak az egyébként nemrég épült játszótérre azzal, hogy „a rendőr bácsi mindig veszekszik és elzavar bennünket.”
S. Kállai Szilvia, Roma Sajtóközpont
Zaklatja egy rendőr a karosi romákat?
Rendszeresen zaklatja, provokálja és fenyegeti egy helyi rendőr a Karoson élő roma családokat – állítják az érintettek. A helyi önkormányzat egyik képviselője rendkívüli közgyűlést hívatott össze, mert több szemtanú szerint a rendőr legutóbb a játszótéren egy roma asszonyt és négy gyerekét megfenyegette. A család feljelentést tett. A Roma Sajtóközpont tudsítását olvashatják.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.