A Gravoform Kft.-t közbeszerzési eljárásban választották ki a feladatra, és idén május végén kötöttek velük 2012 végéig szóló szerződést. A cégnek 2007-ig az a Winkler Gyula volt a tulajdonosa, aki évek óta Bajnai Gordon miniszterelnök közeli munkatársaként, tanácsadójaként tevékenykedik, illetve a Szerencsejáték Zrt.-nek igazgatósági tagja. A Gravoform Kft. ügyvezetője az ő testvére, Winkler Ferenc.
A Magyar Nemzet megkérdezte a BKV sajtóosztályán, hogy volt-e szerepe a cég mögött állók kormányzati kötődésének a megbízásban, de erre nemmel válaszoltak. Kiemelték, hogy ez a társaság nyújtotta be az összességében legelőnyösebb ajánlatot az ár és a vállalt határidők tekintetében, ráadásul a 315 millió forint csak egy keretösszeg, amelyet nem feltétlenül kell teljes egészében fölhasználnia a BKV-nak.
A lap arról is beszámolt, hogy a BKV-nál régóta foglalkoztatott Discrate Security Kft. évi 8-900 millió forintért végezheti tovább a jegyellenőrzést a járműveken és a megállókban.
Bajnai-közeli vállalkozást bízott meg a BKV?
Bajnai Gordon miniszterelnök tanácsadójának volt cégét bízta meg a BKV matricák és tájékoztató táblák készítésével, 315 millió forint értékben - írja a csütörtöki Magyar Nemzet.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.