Kovács László elmondta: a helyszíni szemle adatai alapján három kislány játszott a felsőgödi Oázis lakópark közelében található, meglehetősen magas homokdombnál, melybe lyukat fúrtak. Ez okozta a homokfal leomlását. Az alázúduló homok maga alá temetett egy 12 éves kislányt, akit egy közelben dolgozó férfi húzott ki, illetve ő kezdte el a gyermek újraélesztését is. A rendőrkapitány szerint a férfi gyors segítségének jelentős szerepe van abban, hogy a kislányt sikerült újraéleszteni, majd mentőhelikopterrel kórházba szállítani.
A két játszótárs elfutott a helyszínről, hogy jelezze a bajt a felnőtteknek – fűzte hozzá Kovács László, aki szerint a lányok úgy megrémültek, hogy egyelőre nem is sikerült őket meghallgatni. A kapitány elmondta azt is, hogy a lakópark melletti homokfalat az építkezések előrehaladtával fokozatosan halmozták fel. Hogy felelőssé tehető-e bárki is a balesetért, azt majd csak akkor lehet megmondani, ha az életveszélyesen megsérült gyermek állapota javul, s be tud majd számolni a történtekről.
A dunakeszi rendőrkapitányság dolgozói - akik mindannyian szorítanak a gyermek felépüléséért – az alapos helyszíni szemle során a részletes adatgyűjtés mellett fénykép- és videó felvételeket is készítettek - minden eshetőségre számítva - közölte Kovács László.
Gödi gyermekbaleset: mi történt?
Egyelőre nem merült fel bűncselekmény gyanúja a kedden délután Gödön történt gyermekbaleset kapcsán - közölte szerdán az ügyet vizsgáló dunakeszi rendőrkapitányság vezetője.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.