A szervezet tájékoztatása szerint tavaly Bajnán 43-an kapcsolódtak be az oktatásba, majd 23-an kaptak 9. évfolyamos bizonyítványt, közöttük asszonyok is. Ez azért különleges, mert az esztergomi ferences gimnázium "fiú intézmény", így az iskola történetében először kaptak nők bizonyítványt. Az idén induló nagysápi oktatás iránt is nagy az érdeklődés, hatvan fő jelentkezett a most induló 9. osztályba - közölték.
"A növendékek többsége cigány, akiket határozott integrációs törekvés jellemez, a többiek nyitott, befogadásra kész társaság. Persze mindnyájan dolgoznak, és így vagy késnek, vagy korábban el kell menniük, néha a kisgyermekük is ott van egy-egy órán" - mondta el a tanítványokról Tokár János ferences atya, igazgató.
A helyi cigány kisebbségi önkormányzat vezetője az integrációs program keretében, szerződést kötött a megyei rendőrkapitánysággal, hogy a bajnai gimnáziumi tanulók közül hét embert az érettségi megszerzése után beiskoláznak és a rendőrség munkát ad nekik.
Ferences szerzetesek oktatnak romákat
Komárom-Esztergom megye két településén, Bajnán és Nagysápon indít kihelyezett gimnáziumi esti tagozatot az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium - közölte az MTI-vel a ferences sajtóközpont.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.