A közlemény szerint azért nem zárnak be, mert a civilek és az önkormányzat között létrejött megállapodás szerint: szeptember 1. és szeptember 10. között nem hajtják végre a rendeletet, az üzletek az eddig megszokott módon és ideig tartanak nyitva ebben az időszakban is.
Az önkormányzat honlapján is közzétett megállapodás szerint "a testület szeptember 10-i üléséig terjedő időszakban megoldást talál arra, hogy a rendelet végrehajtása milyen módon halasztható az egyeztetett változat elfogadásáig". Mint tájékoztattak: az egyezetésen részt vevő érdekvédő szervezetek szeptember 15-ig tehetnek javaslatot a rendelet módosítását illetően, mely alapján újabb egyeztetések kezdődnek.
A megállapodás harmadik pontja szerint a kerület képviselő testülete a rendeletbe beilleszthető javaslatokat várhatóan októberi ülésén tárgyalja majd.
A terézvárosi szabály értelmében este 10 és reggel 6 óra között nem tarthatnak nyitva a kerületi szórakozóhelyek. A szabályozás a szállodákra és benzinkutakra nem érvényes, minden más üzlet, vendéglátóegység és szórakozóhely csak este 10 óráig tarthat nyitva, illetve a megfelelő engedélyek beszerzése után a nyitvatartási idő bizonyos mértékig meghosszabbítható.
Az üzletek a lakók legalább kétharmadának hozzájárulásával akár reggel 6 óráig is nyitva tarthatnak, de szeszes italt - az előzőleg megalkotott szeszrendelet értelmében - nem forgalmazhatnak ez idő alatt. A vendéglők és a szórakozóhelyek pedig - a hozzájárulás megszerzése után - legfeljebb éjjel 1 óráig lehetnek nyitva.
Vendéglők a csendrendeletre: nem zárunk be!
A kedden hatályba lépett "csendrendelet" ellenére nem zárnak be este 22 óra után a VI. kerületi vendéglők és szórakozóhelyek - közölte az üzemeltetőket tömörítő Vendéglátóipari és Kereskedelmi Üzletek Érdekvédelmi Egyesülete az MTI-vel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.