Az előzetes igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint igen súlyos alkoholos befolyásoltság alatt állt az a 34 éves férfi, akit a Nyírbátor és Mátészalka közötti úton, Nyírcsászári határában gázolt halálra a mögüle érkező autós. A kerékpáros viselt fényvisszaverő mellényt, de a rendőrségi vizsgálat eddigi adatai szerint nem az út szélén, hanem a felezővonal közelében haladt, mikor bekövetkezett a baleset. Az elgázolt biciklista a helyszínen meghalt, holtteste messze berepült az árokba. A baleset ügyében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság folytat eljárást halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt. Az eddigi szakértői vélemények mellett a rendőrök még a műszaki szakértőét várják, aki arra hivatott, hogy megállapítsa, a Mercedes vezetője mekkora sebességgel hajtott.
Ittas volt a DVSC labdarúgója által elgázolt kerékpáros
Súlyosan ittas volt az a kerékpáros, akit a DVSC labdarúgója, Bodnár László gázolt el Mercedesével pénteken este, Nyírbátor közelében - tudta meg a HavariaPress.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.