Szollár Domokos a helyszínről annyit mondott, hogy a találkozó Magyarország területén, a szlovák határ közelében lesz. A magyar miniszterelnök szerint a problémákról és az együttműködésről egyaránt beszélni kell az egyeztetésen. A nyelvtörvény ügye megkerülhetetlenül fontos, csakúgy, mint a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztése - közölte.
A szóvivő hangsúlyozta: a párbeszéd célja, hogy érdemben csökkentsék a két ország közötti feszültséget. Ezt azonban csak úgy lehet elérni, ha a szlovákiai magyarságot és más kisebbségeket sújtó nyelvtörvény visszásságai megszűnnek, valamint nem lehet szó nélkül hagyni a magyar köztársasági elnök jogellenes kitiltását sem - idézte a Bajnai Gordon szavait a kormányszóvivő.
Szollár Domokos tájékoztatása szerint a magyar kormányfő üdvözölte a szlovák kulturális miniszter hétfői bejelentését, mely szerint egyelőre nem büntetnék az államnyelvtörvény megszegőit. Bajnai Gordon úgy látja, a legjobb megoldás az lenne, ha a szeptember 1-jén életbe lépett törvény módosításainak alkalmazását teljes egészében felfüggesztenék, amíg a jogi, kétoldalú politikai és nemzetközi aggályokat nem sikerül orvosolni - mondta.
A magyar miniszterelnök üdvözölte a szlovák alkotmány napját, jókívánságait küldve a szlovák népnek a nemzeti ünnep alkalmából.
Szeptember 10-én találkozik Bajnai és Fico
Szeptember 10-én délután találkozik egymással Bajnai Gordon magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök - tájékoztatta a kormányszóvivő.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.