Ez derül ki egy tavaly nyáron Baranya, Heves és Borsod megye romatelepein végzett kutatásból, amelynek feldolgozása most is folyik. Solt Ágnes, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa száz mélyinterjú alapján próbálta feltérképezni a magyarországi cigányok gondolkodását, és azt tapasztalta, hogy szinte minden megkérdezettnek volt már kellemetlensége a származása miatt.
A rossz tapasztalatoknak többnyire volt is valóságalapjuk, nem puszta érzékenységből táplálkoztak – mondja a kutató, hozzátéve azonban, hogy a romák hajlamosak akkor is csak a származásukban látni kudarcélményeik okát, ha például az alacsony iskolai végzettségük miatt nem kerültek be egy munkahelyre, netán italozás miatt elbocsátották őket.
Kiderült az is: cigányok és cigányok között sokszor nagyobb, mélyebb az ellentét, mint a cigányok és a többségi társadalom tagjai között. A szegregált telepeken élő cigányok közül a döntő többség kifogásolja roma társai viselkedését, és szeretné, ha nem cigány lenne a szomszédja. Azt viszont kevesen veszik észre, hogy a saját életvitelük is hangosabb az átlagosnál – derül ki a még további feldolgozásra váró mélyinterjúkból.
De mit gondolnak a romák a többségről?
A mélyszegénységben élő romák többsége tiszteli a többségi társadalom tagjait, szeretne közéjük tartozni, ugyanakkor meglehetősen sematikusan gondolkodik róluk: úgy látják, hogy gazdagok és fösvények, pedig az lenne a dolguk, hogy segítsék az elesetteket.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.