A nemzetbiztonsági bizottság liberális tagja egyebek közt kíváncsi volt arra, milyen célból gyűjthette a cég az adatokat, mire használhatták azokat, s ki adhatott megbízást a gyűjtésekre. Kovács Tamás legfőbb ügyész válasza szerint a "hatóságok feladata a büntetőjogilag releváns tények megállapítása. Miután bűncselekmény elkövetésére vonatkozó adatok megállapítására nem került sor"a kérdésekben foglalt körülmények felderítésére a "hatóságoknak nem volt törvényes lehetősége".
A legfőbb ügyész pontokba gyűjtötte, hogy Laborc Sándor - a Nemzetbiztonsági Hivatal leköszönő igazgatójának - feljelentése alapján milyen ügyekben indultak nyomozások. Megszüntették az eljárást számviteli fegyelem megsértése miatt és egy ügyvédi iroda állítólagos megfigyelése kapcsán, ahogy a lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt is. A feljelentés szerint azUD Zrt. lemásolhatta a Mol, illetve a MÁV biztosító adatbázisait is. Az erre vonatkozó bizonyítékok azonban a "törvény előírta feltételek hiányában bizonyítékként nem voltak használhatóak", így ez az ügy is elhalt. A legfőbb ügyész szerint megpróbálták kideríteni azt is, hogy a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat milyen telefonokat hallgatott le.
Tovább folyik azonban néhány másik ügy: hivatalos személy által elkövetett személyes adattal visszaélés, illetve "vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés" miatt. Előbbi aBudapesti Nyomozó Ügyészségnél, míg utóbbi a Központi Nyomozó Főügyészségnél van. Szintén tart az eljárás a haditechnikai termékkel való visszaélés miatt és Keller László személyes adattal visszaélés ügyében tett bejelentése alapján is. Kovács Tamás azzal zárta levelét, hogy Laborc Sándor személyével - azaz korábbi állítólagos megfigyelésével - kapcsolatban sem merült fel semmilyen bűncselekmény gyanúja.
Válaszolt a legfőbb ügyész UD-ügyben Gulyás Józsefnek
Válaszolt a legfőbb ügyész Gulyás József SZDSZ-es képviselő UD-ügyben korábban feltett írásbeli kérdéseire és pontokba gyűjtötte, milyen ügyekbenindultak nyomozások Laborc Sándor feljelentése alapján - ismerteti a hétfői Népszava.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.