A hétfőn aláírt szerződés szerint a vásárló egy 51 százalékban Fellegi Tamás médiaüzletember, 49 százalékban pedig a dán DEFAP kockázati-tőke befektetésekkel foglalkozó pénzügyi csoport által tulajdonolt projektcég; az eladó, Lantos Csaba üzletember a tranzakció nyereségét egészségügyi vállalkozásaiba fekteti - közölték.
A befektető médiaportfólió létrehozását tervezi, amelyben a Heti Válasz mostani megvásárlása az első fontos állomás - írják, hozzátéve: az eladást és a vételt egyaránt befolyásolta, hogy az új környezet, a tervezett szinergiák kialakítása már a válság idején is jobb piaci feltételeket nyújt az eddig önállóan is sikeres lapnak.
Mint írják, az eddigi tulajdonos "a lap beágyazottságának javulásával és a piac várhatóan erőteljes konszolidációjával indokolta az eladást".
Elek István, aki akkor Orbán Viktor miniszterelnöki főtanácsadója is volt, a Természet és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány (TTFK) kuratóriumának elnökeként 2001. április 12-én jelentette be, hogy a TTFK kiadásában, Heti Válasz címmel jelenik meg "az új évezred hetilapja".
Három év múlva, 2004. április 30-án került nyilvánosságra, hogy három magánszemély és a Heti Válasz Alapítvány (HVA) közös tulajdonában lévő Sasliget Tanácsadó Kft. vásárolta meg a hetilapot kiadó társaságot a TTFK-tól.
A Sasliget Kft.-t tulajdonló három magánszemély Csák János, a Mol korábbi vezérigazgatója és a Helikon Könyvkiadó jelenlegi tulajdonosa, Kékessy Dezső volt párizsi magyar nagykövet és Szabadhegy Péter üzletember volt. Lantos Csaba tavaly januárban vett először 25 százalékos részt a kiadóból. Borókai Gábor, az Orbán-kormány szóvivője 2007 januárjában lett az orgánum lapigazgató-főszerkesztője.
Eladták a Heti Választ, Borókai marad a főszerkesztő
Az Infocenter.hu Médiabefektetési Zrt. megvásárolja a Heti Választ; az új tulajdonos nem kíván változtatni a lap irányultságán, tartalmán, a főszerkesztői székben pedig továbbra is Borókai Gábor ül - áll a Bánhegyi Zsófia lapigazgató-helyettes által jegyzett hétfői közleményben.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.