Szalkai István az MTI-nek elmondta, hogy a MeH kérelmének mellékleteiből ki kellett volna derülnie annak, hogy a Red Bull cég számára előnyös az adott kérelem. Megjegyezte, hogy alighalehet közfeladata a MeH-nek a büfésátor üzemeltetése, a mobil illemhelyek, videó kivetítők vagy időmérőpontok működtetése. Leszögezte, hogy fővárosi képviselőként különösen felháborítja az, hogy ismeretei szerint olyan közterület-használat is megvalósult, amikor a VIP-vendégek számára a fővárosi közterületből egy egész sávot elkerített valaki, s azon furikázták ki-be az egyébként is nehezen járható városban az embereket. Kifogásolja azt is, hogy az ingyenesen átengedett térségben a világörökség részét képező Margit hídon napokon át egy ismert óramárkát hirdettek. A szocialista városatya hangsúlyozta, hogy az általa becsült több száz millió forint közterület-használati díjat be kellene hajtania a fővárosi önkormányzatnak a szervezőktől.
Ughy Attila, a városképvédelmi bizottság elnöke közölte, hogy a főpolgármester felkérésére kivizsgálják ezt az ügyet. Megjegyezte, hogy a közterület-használati engedélyeket ő írja alá ugyan, de ez nem jelenti azt, hogy személyesen egyet is ért azokkal.
A fideszes politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a bizottság nyilvánvalóan nem maga dönt ezekben a kérdésekben, hanem van egy főpolgármesteri hivatali javaslat. Abban az esetben pedig, amikor a MeH-től érkezik egy kérelem, a hivatali mérlegelés kevésbé szokott erőteljes lenni, mint amikor a Városligetben vattacukrot akarnak árulni vagy a Margitszigeten bringóhintót akarnak üzemeltetni.
Az elnök kitért arra is, hogy a MeH sokszor csak annyit jelez kérelmében, hogy egy adott ünnep kapcsán valahol közterület-használatot kér. Később, esetleg a rendezvények előtt újabb kérelemérkezik, hogy pontosabban mit is akarnak. Ez esetben például a Red Bull Air Race verseny megtartását jelezték. Utalva arra, hogy vizsgálatukban górcső alá veszik majd a világörökség helyszínén elhelyezett óragyári reklámot is, közölte, hogy a jövőben fokozottabban ellenőrzik majd a MeH-nek a nemzeti ünnepekhez kapcsolódó közterület-használati kérelmeit.
Vizsgálja a főváros az ingyenes közterület-használati engedélyeket
A szocialista Szalkai István felvetésére Demszky Gábor főpolgármester önkormányzati vizsgálatot kezdeményezett annak tisztázására, hogy - a politikusszerint - az augusztus 20-ai állami ünnep kapcsán a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) egy magáncég kezdeményezésére, annak érdekében, ingyenes közterület-használatot kért és kapott.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.