Papp Péter pénteken az MTI-nek azt mondta, hogy a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság helyszínén végzett nyomrögzítéskor a Pest megyei rendőrök követtek ugyan el hibákat, de helyrehozták, és a vélhető tettesek elfogását nagyban segítették az ott talált nyomok. „Az elfogást követően az első kérdésem az volt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vezetőjéhez: ugye, a sorozatgyilkossággal gyanúsítottak számláján Tatárszentgyörgy is rajta van?” - mondta Papp Péter, aki közölte azt is, hogy a Pest megyében történt kettős gyilkosság helyszíni szemléjének fiaskója miatt lefolytatott fegyelmi vizsgálatokat követően a hibát vétő rendőrök anyagi következményekkel is járó fenyítést kaptak.
Ám a tatárszentgyörgyi kiégett háznál mégsem vesztek el a nyomok, sőt, segítettek a gyilkosságsorozat felderítésében - mondta Papp Péter, hozzátéve: a megye rendőri állományából is részt vettek néhányan a példátlan támadássorozat nyomozásában. A részfeladatokon kívül a romák elleni támadás felgöngyölítésére létrehozott először 100, majd 120 fős nyomozó csoportba is bevontak megyei nyomozókat.
A bűnügyi igazgató tipikus magyar jelenségnek nevezte, hogy az emberek kételkednek abban, vajon tényleg az "igazi" tettesek fogta-e el a rendőrség. Ugyanaz történik, mint a kiskunlacházi gyermekgyilkosság elkövetőjének elfogása után - fogalmazott Papp Péter - , már-már a napnál is világosabb dolgokat sem hiszik el az emberek. A nagyfokú bizalomvesztés általános jelenség - mondta a bűnügyi igazgató, aki szerint nem véletlenül helyezte kilátásba lemondását egyes sajtóorgánumok kérdéseire válaszolva Bencze József országos rendőrfőkapitány arra az esetre, ha kiderülne, hogy mégsem a romákat gyilkoló férfiakat fogták el. Papp Péter szerint bár a galgagyörki és tatárszentgyörgyi támadást követő munka zömmel a Pest megyeiekre hárult, a gyilkosságsorozat felderítése egyértelműen a rendőrség sikere.
Romagyilkosságok: "a napnál is világosabb dolgokat sem hiszik el"
A Pest megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója számára elégtétel és megnyugvás, hogy elfogták a roma támadásokkal alaposan gyanúsítható személyeket.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.