Kolompár Orbán elmondta: roma származású emberek azt kérik tőle, hogy "olyan igazolást adjon ki számukra, hogy ők Magyarországon politikai üldözöttek, és sorozatos terrortámadásnak vannak kitéve". A roma vezető közlése szerint erre csak az OCÖ közgyűlésének felhatalmazásával tehet eleget, de mint fogalmazott, nem a kivándorlás, az ország elhagyása jelentheti a probléma megoldását.
Egy olyan aláírásgyűjtő ív született, amelyen mintegy százötven ember aláírása és adatai szerepelnek az alábbi szöveg alatt: "aláírásommal kinyilvánítom és tiltakozom a magyarországi cigányságot ért sorozatos terrortámadások és diszkrimináció miatt, és ezért Magyarországról el kívánok költözni". Lehetséges célállomásként Kanadát jelölték meg, de Anglia, Svédország, Dánia, az Egyesült Államok és Belgium is szerepel az íven.
Az egyik aláíró, Báder András azt mondta, hogy családja és rokonsága félelemben él a cigányságot ért sorozattámadások miatt, a jövőjük pedig kilátástalan a hétköznapi életben tapasztalható diszkrimináció miatt. Kijelentette: a hat halálos áldozatot követelő támadássorozat gyanúsítottjainak elfogása még nem garancia arra, hogy nem lesznek újabb gyilkosságok, fenyegetések a cigányság ellen. Báder András szerint "nem alaptalanul félnek" a vidéken élő romák attól, hogy lesznek követőik a most elfogottaknak.
Farkas József, aki szintén aláírta a kérelmet, úgy fogalmazott: félelemmel tölti el őket, hogy Magyarországon megerősödött a szélsőjobboldal, újraalakult a magyar gárda, és parlamenti tényező lehet a Jobbik a maga radikális ideológiájával. Közlése szerint szervezett formában kívánnak - lehetőleg a tengerentúlra - kivándorolni, ehhez kérnek "politikai segítséget" az OCÖ elnökétől.
Több száz roma tervezi kivándorlását
Több száz aláírással ellátott kérelemmel fordultak az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökéhez fővárosi és vidéki romák a napokban, hogy segítse kivándorlásukat a népcsoportot ért sorozattámadások és a diszkrimináció miatt - közölte Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.