Bencze József országos rendőrfőkapitány pénteken rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy elfogták a hat halálos áldozatot követelő támadássorozat gyanúsítottjait. Közölte azt is, hogy DNS-minta és több más bizonyíték is rendelkezésre áll a romák ellen elkövetett gyilkosságok elkövetésével gyanúsított 28 és 42 év közötti Hajdú-Bihar megyei férfiak előzetes letartóztatásához.
Az altábornagy akkor úgy fogalmazott: a házkutatások során lefoglalt bizonyítékok, és a korábbi támadások során begyűjtött adatok alapján megalapozottan gyanúsíthatóak a bűncselekménnyel. A főkapitány hangsúlyozta: a rasszista indíték látszik prioritásnak a romák elleni támadásokban.
Tímár Zoltán az MTI-nek szombaton azt mondta: a bíróság vasárnap dönt az elfogott, péntek délután már őrizetbe vett férfiak előzetes letartóztatásáról. A Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője szombat délután azt mondta: négy ember van őrizetben, de számuk a vasárnapi előzetes letartóztatás elrendeléséről szóló bírósági tárgyalásáig még változhat.
Romák elleni támadások gyanúsítottjai: döntés vasárnap
A bíróság vasárnap dönt azoknak a férfiaknak az előzetes letartóztatásáról, akiket a romák elleni támadások gyanúja miatt péntekre virradóra vettek őrizetbe Debrecenben egy szórakozóhelyen – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója szombaton.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.