A rendőrségi akció során két biztonsági őrt - a debreceni K. Istvánt és testvérét - a Perényi 1.-ből, két másik, hajdú-bihari illetőségű biztonsági őrt a fölötte lévő Karaoke bárból vitték el, egy személyt pedig barátnője közeli, Bethlen utcai lakásából - tudta meg az MTI. Barabás Zoltán, a sörözőt bérlő vállalkozó az MTI érdeklődésére szombaton elmondta: a biztonsági őrök alkalmi munkavállalói könyvvel, hétvégéken dolgoztak a vendéglátóhelyeken, amikor azok hajnalig vannak nyitva.
Barabás Zoltán szerint mindkét egység "nyugodt helynek" számít, soha semmilyen rendbontás nem volt náluk, ez egyfajta biztonságot is adhatott az ott dolgozóknak. Maguk a biztonsági őrök - akikkel Barabás Zoltán elmondása szerint csak akkor találkozott, amikor néha benézett, hogy rendben mennek-e a dolgok - tisztességesen dolgoztak, panasz nem volt rájuk, a vendégek jól ismerték őket, adott esetben bizalommal fordultak hozzájuk.
Bencze József prszágos rendőr-főkapitány a szombat reggeli Nap-keltében elmondta: ki meri jelenteni, hogy a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló gyilkosságsorozat elkövetői a péntek hajnalban elfogottak. A tizenhat helyszínen végrehajtott házkutatás során, a helyszíni szemléken, valamint a gyilkosságok helyszínén lefoglalt bizonyítékok alapján négy személyt őrizetbe vettek és gyanúsítanak, előzetes letartóztatásukról vasárnap dönt a bíróság. A gyanúsítottak Hajdú-Bihar megyei, illetve debreceni, 28 és 42 év közötti férfiak - tette hozzá.
Az elkövetők biztosan nem aludtak nyugodtan, de már tervezték a következő bűncselekményeket - mondta Bencze József, hozzátéve: személyük a kislétai bűncselekmény elkövetését követően került a rendőrség látókörébe, a rendőrök tehát nem vártak a következő bűncselekmény elkövetéséig.
A gyanúsítottakat péntek hajnalban, 2 óra 15 perckor állították elő a debreceni szórakozóhelyekről. A négy - 28 és 42 év közötti - férfit a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozása eredményeként fogták el, így senki nem kapja meg a százmillió forintos nyomravezetői díjat. A négy férfit őrizetbe vették, kihallgatásuk folyamatban van. A hvg.hu úgy tudja: a sorozat részeként kezelt tarnadobi merényletet nem e csoport tagjai követték el.
Romagyilkosságok: négy kidobóember az elfogottak között
A rendőrségi akció során két biztonsági őrt - a debreceni K. Istvánt és testvérét - a Perényi 1.-ből, két másik, hajdú-bihari illetőségű biztonsági őrt a fölötte lévő Karaoke bárból vitték el, egy személyt pedig barátnője közeli, Bethlen utcai lakásából - tudta meg az MTI.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.