"Magyarország az államalapítás 1009. évfordulóján és 20 évvel a rendszerváltás után nem csak egy nemzetközi gazdasági válság kellős közepén küzd a kilábalásért, de egyben lelki válságban is van" - mondta Bajnai Gordon, hozzátéve: a lelki válságban "mindennél nagyobb szükség van a biztonságra, és a biztonsághoz a közösségformáló erőre, az identitásra, a hovatartozás erős érzetére".
A kormányfő úgy fogalmazott, hogy a válság okozta bizonytalanság könnyen szül "egyszerű, de ostoba, helyenként végzetes válaszokat". Az a dolgunk, hogy útját álljuk a kisebbségek ellen irányuló támadásoknak szerte a térségben - hangsúlyozta Bajnai Gordon.
A díjat idén tizenegyen kapták meg, köztük több szervezet. Elismerést kapott Bernjak Elizabeta szlovéniai egyetemi docens, Burian László a szlovákiai Ebed (Obid) plébánosa, Fedinec Csilla ukrajnai történész, kisebbségkutató, Goldschmied József, az Égtájak Iroda programigazgatója, Simon Gábor, a Kolozsvári Magyar Opera nyugdíjba vonuló igazgatója, a dévai Geszthy Ferenc Társaság, az újvidéki "Híd" irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet és a bécsi Szent István Egylet.
Megosztott díjban részesült a 20 éves fennállását ünneplő két ukrajnai magyar szervezet, a Lembergi Magyarok Kulturális Szövetsége és a Magyarok Kijevi Egyesülete.
Bajnai: Magyarország lelki válságban van
Bajnai Gordon szerint Magyarország lelki válságban van, a miniszterelnök a Kisebbségekért Díj külhoni magyarságért tagozata kitüntetéseinek csütörtöki budapesti átadóján azt hangsúlyozta, hogy ezért mindennél nagyobb szükség van a biztonságra, amelyhez a hovatartozás erős érzete kell.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.