Juhász Gábor, az igazságügyi és rendészeti minisztérium államtitkára elmondta: a gépek repülésére azért van mégis lehetőség, mert a MasterSky nevű magyar cég - amely rendelkezik az érvényes repülési engedéllyel és garantálni tudja a kormányhatározatban rögzített biztonsági feltételek betartását - megállapodott a kuriózumnak számító különleges repülőgépek repüléséről. Mivel a feltételek biztosítottá váltak, a légügyi hatóság hozzájárult a gépek repüléséhez - tette hozzá.
Mint mondta, a repülők az augusztus 20-i állami ünnep programjának részeként, a többi programmal azonos biztonsági feltételek betartása mellett repülhetnek. Tájékoztatása szerint 13 és 13.30 között a MALÉV Boeing B737-800, a Goldtimer LI-2, és a francia DC-3 repülése is megtekinthető a Duna-parton.
Mégis tarthat bemutatót a Magyar Repülő Szövetség
Mégsem marad el a Magyar Repülő Szövetség légi bemutatója - közölte az operatív törzs vezetője csütörtök délelőtt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.