Visszautasítja Tarlós Istvánnak, a Fidesz fővárosi frakcióvezetőjének állításait Horváth Éva, Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes szóvivője, aki a valótlanságok miatt jogi lépéseket is tett az ügyben. A szóvivő közleményében azt írta: fenntartja korábbi nyilatkozatát, miszerint BKV-s szerződéséről, annak folytonosságáról Kocsis Istvánnal, a BKV vezérigazgatójával tárgyalt személyesen, és a vele megállapodottak szerint, azaz Kocsis kérésére volt hatályos a szerződése keddig.
Horváth Éva szerint a vezérigazgató a határozatlan idejű szerződését bármikor felmondhatta volna már korábban is rendes, harmincnapos felmondási idővel, de Kocsis István az elmúlt 12 hónapban ilyenfajta kezdeményezést a keddi sajtóhírekig nem tett. "Úgy tűnik, a BKV Zrt. vezérigazgatójának mostanában bizonyos ügyekben, amik a BKV-nál történnek, valamilyen oknál fogva hiányosak az emlékei, többek közt így az én foglalkoztatásomat illetően is" - fogalmazott. A közleményben a szóvivő leszögezte: nem közszereplő és nem köztisztviselő, így tájékoztatási kötelezettsége sincs.
Megismételte keddi nyilatkozatát, miszerint az Index internetes portálon közölt cikkben írt, a valós havi fizetését felülmúló havi nettó 300 ezer forintos juttatását nem találja sem a bankszámláján, sem a szerződésében, hasonlóan a cikkben megjelent 10 milliós összegű – vagy azt meghaladó - prémiumához.
Horváth Éva közölte, a hírportál és a cikk szerzője, azaz a valótlanságokat, vagy rágalmazásokat lehozó médiumok ellen kedden megtette a szükséges jogi lépéseket. A vele kapcsolatos, azóta elhangzott vádaskodó nyilatkozatok ügyében is jogi lépést kezdeményezett egyes személyek ellen - fűzte hozzá.
Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője közölte, a fővárosi ellenzék a közeljövőben sorozatban fog az ügyészséghez fordulni, mivel úgy látják, remény sincs arra, hogy a BKV-nál és a főváros vezetésében történtekről a közvélemény hiteles tájékoztatást kapjon. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője példaként öt ügyet említett, amelyekkel a vádhatósághoz fordulnak. Ezek négy tanácsadói szerződéssel, valamint Hagyó Miklós MSZP-s főpolgármester-helyettes szóvivőjének - akit Tarlós István H. É.-ként említett - párhuzamos munkaköreivel kapcsolatosak.
Miután a sajtó megtudta és kedden nyilvánosságra hozta, hogy a BKV-t felügyelő Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes (MSZP) szóvivőjét a BKV alkalmazza főállásban, a fővárosi közlekedési vállalat vezérigazgatója bejelentette, rendes felmondással megszüntették a szóvivő munkaviszonyát.
Az Index.hu hírportál kedden hozta nyilvánosságra, hogy a BKV-t felügyelő szocialista főpolgármester-helyettes szóvivője, Horváth Éva 2007 elején került a 4-es metró projekt keretében a közlekedési vállalathoz. Néhány hónapig a metróprojektet koordináló DBR igazgatóság szóvivője volt, ám 2008 elejétől már Hagyó Miklós belső embereként tűnt fel a hírekben.
Kocsis István vagy Hagyó Miklós szóvivője hazudik
Hagyó Miklós szóvivője, Horváth Éva azt állítja, a BKV vezére, Kocsis István személyesen kérte tőle, maradjon a BKV alkalmazásában. Kocsis viszont az ellenkezőjét állítja. Valamelyikük biztosan nem mond igazat.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.