Az adatvédelmi törvény szerint személyes adat akkor kezelhető, ha ahhoz az érintett hozzájárult, vagy azt törvény vagy - törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben - helyi önkormányzat rendelete elrendeli - olvasható Jóri András állásfoglalásában. A vonatkozó törvény hatálya alá nem tartozik a közüzemek azon területe, amelyek igénybe vételéről az érintetteknek nincs választási lehetőségük. Ezért Jóri András nem tartja elfogadhatónak az utasok teljes körű kamerás megfigyelését. Ehhez szükséges, hogy törvényben szabályozzák a speciálisan erre a területre vonatkozó megfigyelés részletes szabályait, de a megalkotott törvénynek ki kell állnia az alkotmányosság próbáját - közölte.
Mint azt Jóri András írta, a gépjármű vezetőjének környezetében kamerás megfigyelés csak akkor végezhető, ha ahhoz a sofőr hozzájárulását adta. Jóri András állásfoglalásában úgy fogalmazott: meggyőződése, a kamerák részletesen kidolgozott koncepció hiányában történő terjedése a "magánszféra sérelmével, a megfigyeltségtől mentes személyes szabadság, illetve az annak sérthetetlenségét tiszteletben tartó közmegegyezés fokozatos felmorzsolásával jár". Emiatt az ombudsman elengedhetetlennek tartja, hogy a járműveken alkalmazott kamerák hatékonyságára vonatkozó nemzetközi tapasztalatokat a jogalkotó is megismerje.
Az adatvédelmi biztos július 16-án az MTI érdeklődésére úgy nyilatkozott: bár érzékelhető, hogy nőtt a BKV járatain az atrocitások száma, meg kell vizsgálni, hogy a BKV a jelenlegi jogi környezetben üzemeltethet-e térfigyelő kamerákat. A BKV korábban több közleményében is hangsúlyozta: munkavállalóik és az utasok biztonsága érdekében kamerával figyelnék meg a járművek utasterét. Egy villamoson és egy buszon fel is szereltek térfigyelő kamerákat, kísérleti jelleggel.
Az elmúlt időszakban többször támadtak meg - főként ittas emberek - BKV-alkalmazottakat, legutóbb a 4-es villamos vezetőjét támadták meg, aki könnyebb sérüléseket szenvedett. A legsúlyosabb eset május 17-én történt, amikor két - vélhetően - ittas férfi az újpalotai autóbusz végállomáson lelökte a 130-as buszról a sofőrt, majd segítségnyújtás nélkül elmenekültek a helyszínről. A buszvezető kizuhant a buszból és súlyosan megsérült.
Csak a járművezető kamerázható a BKV járművein
Korlátozottan kamerázhatóak be a BKV közlekedési eszközei, csak a jármű vezetőjének önkéntes hozzájárulásával és kizárólag az ő munkavégzési helyén van mód kamerás megfigyelésre. Az utasok kamerázása csak törvényi szintű jogalap megléte esetén lehetséges - tájékoztatta az MTI-t kedden az adatvédelmi biztos hivatala.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.