A román férfit a Szegedi Városi Bíróság pénteken meghozott döntésével 30 napra helyezte előzetes letartóztatásba. A férfival szemben tömegszerencsétlenséget okozó, a közúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanújával folyik eljárás, s a bíróság indoklása szerint tartani lehetett szökésétől, elrejtőzésétől.
Szerda reggel a csongrádi megyeszékhelyhez tartozó település területén, a 43-as főúton haladt egy román autóbusz, amely Spanyolországból szállított haza román állampolgárságú vendégmunkásokat. Eközben az egyik hátsó utas előresietett a sofőrhöz, és megkérdezte, hogy Zágráb felé mennek-e. Miután a sofőr közölte vele, hogy Romániába tartanak, a férfi váratlanul belekapott a kormányba, s a sofőr hiába próbálta az úton tartani a buszt, az lehajtott az út menti területre, eközben nekiütközött egy álló kisteherautónak is, végül felborult. A negyvenkilenc utas közül összesen tizenketten sérültek meg, közülük négyen súlyosan, további nyolcan - köztük a baleset feltételezett okozója - könnyebben.
Árokba hajtott busz: előzetesben a kormányt elrántó férfi
Elrendelte a bíróság annak a román férfinak az előzetes letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy miatta hajtott le a 43-as főútról és borult fel egy munkásokat szállító autóbusz szerda reggel, Szőregen - tudta meg a HavariaPress.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.