A magyarországi tesztek közül már csak egy van hátra: a tűzoltóságnak is meg kell vizsgálnia, hogy az új jármű minden szempontból megfelel-e az alagútbeli mentés szempontjainak, ezért néhány napon belül szét- és összecsatolási próbákat fognak végezni. Ennek előzményeként a szakemberek péntekre virradóan végigvontattak egy szerelvényt a 2-es metró teljes vonalán, végigjárva azokat a helyszíneket, amelyek terepet biztosíthatnak majd a tűzoltóság próbáihoz - olvasható a közleményben.
Ha a tűzoltóság tesztjei jól végződnek, a BKV és az Alstom benyújthatja az NKH-nak a végleges típusengedély kiadásához szükséges, több ezer oldalas anyagot. Közlésük szerint a hatóságnak hatvan napja van az elbírálásra, így a szerelvény október végére kaphatja meg a végleges típusengedélyt a 2-es metró vonalára. Ezt követően, várhatóan novembertől, havonta három új szerelvény állhat majd forgalomba - fűzték hozzá.
Közleményükben kitértek arra is, hogy a gyártó franciaországi Valenciennes-ben lévő próbapályán hamarosan befejeződhetnek a tartóstesztek, augusztus végén várhatóan lefutja a szerelvény a szükséges 14 ezer kilométert, ennek eredményét pedig a BKV szakemberei is ellenőrzik majd.
Magyarországon több probléma is akadt az új metrókocsikkal, legutóbb azért állították le a teszteket, mert az áramszedőrendszer egyik alkatrésze meghibásodott. Áprilisban fékhibát találtak a prototípusokon, az NKH akkori közlése szerint a biztonsági fék munkahengerénél a féktömlő csavart a hatósági eljárás vezetője szabad kézzel meg tudta lazítani, egy esetben pedig a fékcsövet szét tudta húzni. Ez a vizsgált munkahengerek mintegy felénél járt ilyen eredménnyel.
A gyártó és a BKV között több vitás kérdés is van, legutóbb az Alstom egymilliárd forintos többletigényt nyújtott be, mert új menekülőlétrákat kellett tervezni és gyártani a 2-es vonalra szánt szerelvényekre, mivel az NKH szakemberei az eredetit nem tartották megfelelőnek.
A francia Alstom cég és a BKV 2006. május 30-án írta alá azt a szerződést, amelyben megállapodtak abban, hogy a gyártó 170 metrókocsit szállít Budapestre. A 2-es metró vonalán közlekedik majd 22, egyenként 5 kocsiból álló szerelvény, a többi a 4-es metró vonalán jár. A 37 metrószerelvényt 65 milliárd forintért szerzik be.
Novembertől állhatnak forgalomba az új metrókocsik
Novembertől állhatnak forgalomba a francia Alstom által gyártott Metropolis típusú szerelvények Budapesten a 2-es metró vonalán, miután várhatóan októberben megkapják a végleges típusengedélyt a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól (NKH) - írta a Fővárosi Önkormányzat, a BKV és az Alstom közös sajtóközleményében.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.