Vető Viktória, a fesztivál sajtófőnöke elmondta, hogy a Sziget biztonsági cégének alkalmazottai folyamatosan ellenőrzik a Duna partját, s figyelmeztetik a fesztiválozókat, hogy a rendezvény szabályzata szerint tilos fürdeni a folyóban. A sajtófőnök szerint a fesztivál története során eddig csak egyszer fordult elő, hogy valaki a Dunába fulladt, erre már 15 éve nem volt példa. "A közönség tudatában van a Duna veszélyeinek, így ezzel kapcsolatban nem szokott probléma lenni" - emelte ki Vető Viktória, hozzátéve, hogy a sziget körüli vizeket folyamatosan ellenőrzi a vízi rendőrség is.
Az MTI helyszíni tudósítója azt tapasztalta, hogy rendszeresen a folyóhoz járnak fürdeni a fiatalok: samponnal, tusfürdővel érkeznek és "tisztára" mossák magukat a folyóban; több fesztiválozó pedig borotválkozni jár a Duna-partra. Mások - főleg, akik a parton verték fel a sátrukat - természetesnek veszik, hogy megfürdenek a folyóban; a korlátozásról nem hallottak.
A fesztivál területén egyébként több helyen is háromnyelvű feliratok figyelmeztetik a résztvevőket, hogy a "Dunában fürdeni tilos". Az ÁNTSZ azt közölte, hogy a Duna pesti szakaszán nem szabad fürdeni. A folyó vize szem- és fülgyulladást, illetve különféle bőrbetegségeket okozhat.
Sziget Fesztivál: tilos, mégis sok külföldi fürdik a Dunában
Az egyértelmű tiltás ellenére sokan fürdenek a Dunában a Sziget fesztivál résztvevői közül. Igaz a folyóban főleg külföldiek mártóznak meg, akik az MTI helyszíni tudósítójának azt mondták, hogy nem tudnak a korlátozásról, s Budapestet a vizek fővárosának ismerik.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.