A rendőrség a közleményben azt írta, hogy "Béke mártírja" emlékmenet elnevezéssel - szerdáig - tíz, magánszemély általi bejelentés érkezett a BRFK-ra, s a főkapitányság a törvényes határidőn belül elbírálta a rendezvénytartási szándékot. Hozzátették: Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány kilenc esetben - a gyülekezési jogról szóló törvényben kapott felhatalmazás alapján - megtiltotta a rendezvény megtartását. (Arra nem térnek ki a közleményben, és az MTI érdeklődésére sem árulták el, pontosan melyik alapján).
A tizedik bejelentésről is döntött már a rendőrség, de annak tartalmáról először a bejelentőt tájékoztatják, így az egyelőre nem tudható.
A bejelentő a kilenc tiltó határozatból néggyel szemben adott be felülvizsgálati kérelmet a Fővárosi Bíróságra. Három beadványról a bíróság már döntött és helybenhagyta a rendőrség tiltó határozatát. Egy kérelem elbírálása pedig még jelenleg is tart.
"A Magyar Köztársaság területén a gyülekezési jog gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást, valamint nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével" - hangsúlyozta a rendőrség közleményében. A tájékoztatás szerint egyébként augusztus 15-ére 19 rendezvényt jelentettek be különböző szervezetek és magánszemélyek.
A gyülekezési jogról szóló 1989. évi II. törvény szerint a gyülekezési jog gyakorlása keretében békés összejövetelek, felvonulások és tüntetések tarthatók, amelyeken a résztvevők véleményüket szabadon kinyilváníthatják. A gyülekezési jog gyakorlása azonban nem valósíthat meg bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást, valamint nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével.
A törvény szerint abban az esetben, ha a bejelentéshez kötött rendezvény megtartása a népképviseleti szervek vagy a bíróságok zavartalan működését súlyosan veszélyeztetné, vagy ha a közlekedés más útvonalon nem biztosítható, a rendőrség a bejelentés beérkezésétől számított 48 órán belül megtilthatja, hogy a rendezvényt a bejelentésben megjelölt helyszínen vagy időben megtartsák.
A Népszabadság hétfőn azt írta, hogy a hungarista és neonáci szervezeteket összefogó NS Front nevű magyar nemzetiszocialista tömörülés Rudolf Hess emlékére felvonulást és koncerteket szervez augusztus 15-ére Budapestre. A napilap kitért arra, hogy Rudolf Hess a kezdetektől Adolf Hitler náci vezér harcostársa, sokáig helyettese volt. A nürnbergi perben életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték; 1987-ben, 93 évesen halt meg a spandaui börtönben. Halálának évfordulóján a németországi neonácik egy időben rendre felvonultak a sírjánál, de ott évekkel ezelőtt betiltották a demonstrációt. A hvg.hu cikkében annak járt utána, kik állnak a szervezkedés mögött és ezek milyen kapcsolatban vannak a „nemzeti radikális” erőkkel.
A tervezett felvonulás hírére politikusok és civilek tiltakoztak a rendezvény ellen. Sólyom László köztársasági elnök kedden tudatta, hogy felháborítja a Magyarországra tervezett neonáci rendezvény. Bajnai Gordon miniszterelnök pedig azt mondta: Budapest és Magyarország nem lehet az újfasiszták paradicsoma, meg kell akadályozni a tervezett neonáci tüntetést. A Fidesz szerint Magyarországon eddig kizárólag szocialista kormányok idején volt látványos neonáci felvonulás.
A Civilek a Szélsőjobb Ellen Mozgalom ugyancsak augusztus 15-ére hirdetett demonstrációt a kirekesztés és az erőszak ellen Budapestre. A több mint ötven hazai és nemzetközi szervezetet tömörítő mozgalom No pasaran! - Nem törnek át! címmel rendezi meg a "békés akciónapot". (A "No pasaran!" a spanyol polgárháború híres antifasiszta jelszava.) Valki László nemzetközi jogász szerint egy Rudolf Hessről megemlékező felvonulás csak fasiszta rendezvény lehet, ezt pedig egyértelműen tilalmazzák azok a nemzetközi normák, amelyeket Magyarország is elfogadott.
Megtiltották a neonáci masírozást
A rendőrség megtiltotta kilenc, a szombatra tervezett "Béke mártírja" emlékmenet ügyében bejelentett rendezvény megtartását - közölte szerdán a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Az emlékmenetet Rudolf Hess halálának évfordulója alkalmából az NS Front elnevezésű magyar nemzetiszocialista tömörülés szervezi.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.