A tárcavezető annak kapcsán nyilatkozott erről, hogy a kormány a múlt héten elfogadta a közösségi közlekedési rendszer átalakításának stratégiáját, amelynek keretében jövőre az ideinél 70 milliárd forinttal kevesebbet költhet az állam a MÁV-ra és a Volánra.
Hónig Péter hangsúlyozta: a 70 milliárd forintos elvonásnak egyelőre a fő területeit határozták meg, és azt, hogy pontosan mely területeken spórolják meg a kívánt összeget, csak később döntik el. A legnagyobb összeg - mintegy 35 milliárd forint - valószínűleg a tömegközlekedés teljesítési mennyiségének csökkentésével takarítható meg, további, nagyságrendileg 25 milliárd forint pedig a társaságok adminisztratív és működési költségeinek lefaragásával. A menetdíjkedvezmények átalakításával 8-9 milliárd forinttal csökkenthető a közösségi közlekedésre fordított összeg - mondta Hónig Péter.
A miniszter elmondta: meg kell szüntetni, vagy le kell csökkenteni a nem indokolt kedvezményeket. Például a közlekedési tárcánál is vannak olyan családi kedvezmények, amelyeket át kell gondolni, továbbá - egyfajta utasregisztrációs rendszer létrehozásával - meg kell nézni, hogy hányan veszik valóban igénybe a kedvezményeket. Hónig Péter hozzátette: az átalakításnál nemcsak gazdasági, hanem szociális szempontok szerint is mérlegelnek, és még sok egyeztetésre van szükség a kérdésben.
A működési költségek csökkentésének része, hogy megszüntetik a párhuzamosságot a Volán és a MÁV-járatok között. Arra a kérdésre, hogy az átalakítás ezen része hány ember elbocsátásával jár, Hónig Péter elmondta: ezt csak akkor tudják pontosan kiszámolni, ha a Regionális Közlekedési Tanácsok már felálltak, és összeállították az új menetrendeket. Hozzátette: az kijelenthető, hogy lesz elbocsátás, ugyanakkor úgy is elképzelhető a működési költségek visszafogása, hogy elérik a közösségi közlekedési társaságok alvállalkozói teljesítményének csökkenését, így ez nem jelent direkt létszámleépítést a közlekedési vállalatoknál.
A Regionális Közlekedési Tanácsok augusztus közepére lefektetik az új menetrend irányelveit - mondta el Hónig Péter. A közlekedési tárca vezetője arra a kérdésre, hogy értékesítenek-e a MÁV ingatlanállományából, elmondta: elképzelhető, hogy eladják az olyan felesleges vagyonelemeket, amelyeknek "semmi köze" a vasúti szolgáltatáshoz.
Milliárdokat spórolnának a közösségi közlekedésen
A menetdíjkedvezmények rendszerének átalakításával körülbelül 8-9 milliárd forintot lehet lefaragni a közösségi közlekedésre fordított összegekből, azonban még sok egyeztetésre van szükség a változások körvonalazásához - mondta Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter szerda reggel a közszolgálati televízió Nap-kelte című műsorában.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.