Ismét olvasható az APEH negyedéves adóslistája, amely szokás szerint tele van ismerős nevekkel. Kedvencünk az önálló bírósági végrehajtó, Tokaji Nagy Zoltán, aki szakmájából kifolyólag az adóhivatal megbízásából is foglal, árverez, tesz-vesz, rendezkedik, és mindez nem tűnik fel senkinek az évek során. Azt ezért megnéztük volna, amikor néhány évvel ezelőtt az APEH-végrehajtók elárverezték a végrehajtó irodáját, amelyben állítólag manapság is fogadja az ügyfeleit.
Talán szakembereknek is érdemes lenne néha elmélyedniük e listák rejtelmeiben. Hogyan kell azt például értelmezni, amikor a miskolci cigány gettók valamelyik lakásában élő család minden tagja tartozik 80-100 millióval a hivatalnak? Vagy amikor egy avasi, 9. emeleti lepukkant lakásban összejön néhány hasonló polgár?
Aztán itt vannak az ilyen-olyan okból VIP személyiségek. A csődbe jutott szobrász, a pókerújságok szerint hetente milliókat szakító, nemrégiben még Miskolcon játéktermet üzemeltető üzletember, a vendéglős, aki azt mondja, hogy a 90-es évek elején még hetente annyi pénz keresett, hogy évente 50-60 lakást vehetett volna a fentebb már emlegetett avasi lakótelepen. De aztán beütött egy vagyonosodási vizsgálat, s nehéz vendéglátózni, ha egy kötény sem lehet a nevünkön.
Állandó vendégnek tűnik az APEH-listán az immáron állandó sajtótitkárt is foglalkoztató Lakatos Attila cigányvajda is, aki korábban azt állította, hogy tévedésből került oda, és amiből egyenesen következik, hogy teljesen vagyontalannak kell lennie, mert az APEH mindent visz.
Bár kevés két olyan ember található a megyében, akik világnézetileg olyan messze áll egymástól, mint a cigányvajda és Szepessy "Segélyért Munkát" Zsolt monoki polgármester. De a listán demokrácia van. A legutolsóra felkerült Lakatos mellé a romákat etikus viselkedésre tanítani akaró Szepessy két, korábban eladott, majd később adósságokat felhalmozó, de - az Index cikke szerint a mai napig a címére bejelentett - cége is.
Pusztai László (Miskolc)
Cigányvajda és monoki polgármester excége együtt az APEH-adóslistán
Szepessy "Segélyért Munkát" Zsolt monoki polgármester excége és az állandó sajtótitkárt is foglalkoztató Lakatos Attila cigányvajda is rajta van az adóslistán.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.