A "zűrös ügyek" között indokolatlan béremelés, céges autó használata horvátországi nyaralásnál és több mint félezer koporsó vásárlása is szerepel - közölte a városi önkormányzat sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.
A baranyai megyeszékhely önkormányzata egy telefonos bejelentés után kezdett vizsgálódni, amely szerint a temetkezési vállalat vezetői céges autóval mentek Horvátországba nyaralni. Az ellenőrzés többi között azt is megállapította, hogy az igazgató indoklás nélkül 50 ezer forinttal megemelte a főkönyvelő fizetését, négy középvezető pedig ebben az évben 560 ezer forintnyi üdülési csekket kapott.
Kiderült továbbá, hogy a közelmúltban 630 úgynevezett szociális koporsót vásárolt a vállalat, holott éves szinten alig százra van szükség.
Rankasz Ernő, a Pécsi Temetkezési Vállalat ügyvezető igazgatója az MTI-nek azt mondta: az 50-60 ezer forintos koporsókhoz egyenként mindössze 16 ezer forintért jutottak hozzá. Az ügylet feltétele az volt, hogy az összeset vegyék meg. A vásárlás 12 millió forintjába került a cégnek, ami az igazgató szerint évi félmilliárdos bevételnél nem nagy tétel. Hangsúlyozta: egyre többen szorulnak szociális, azaz az önkormányzat által finanszírozott temetkezésre Pécsett; volt olyan hónap, amikor húsz ilyen búcsúztatást is tartottak. Az igazgató szerint emiatt sokkal hamarabb el fognak fogyni a koporsók, mint ahogy azt az önkormányzat állítja.
Ötszáz koporsó, tengeri nyaralás majd feljelentés
Hűtlen kezelés gyanúja miatt büntetőfeljelentést tesz a pécsi önkormányzat a helyi temetkezési vállalat vezetői ellen. Az ügyvezető szerint fogynak a koporsók, ezért kellett most 12 millióért venni.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.