A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa azt mondta: az államfőt mélyen felháborítják romák elleni sorozatgyilkosságok, és különös figyelemmel kíséri az eseményeket.
A négyszemközti találkozón elhangzottakról szólva azt mondta: megállapodtak Sólyom Lászlóval abban, hogy az államfő igyekszik olyan lépéseket tenni, amelyek megnyugtathatják az egész lakosságot. Ebben számít a kisebbségi biztos segítségére is.
Kállai Ernő közölte: tájékoztatta a köztársasági elnököt a roma szervezetek álláspontjáról, és a teljes magyar társadalomról, a cigány kisebbség szerepéről, helyzetéről és félelmeiről is folytattak eszmecserét.
A már hat halálos áldozatot követelő bűncselekmény-sorozatra utalva az ombudsman úgy fogalmazott: "hosszú távon mindenkinek tudnia kell, hogy ilyen helyzetből a jogállamnak kell győztesen kikerülnie" - majd hozzáfűzte, ugyanezt az álláspontot osztja az államfő is.
Kállai Ernő az MTI-nek azt mondta: a romák elleni támadás valójában a magyar jogállamiság és a demokrácia ellen irányul, függetlenül attól, hogy kik és milyen indokkal követik el a brutális bűncselekményeket. Az elkövetőknek az a céljuk, hogy megfélemlítsék a kisebbségi csoportot, az ország lakosságát, és olyan bizonytalanságot teremtsenek, amely azt sugallja, a jogállam nem tudja megvédeni őket.
Sürgősen helyre kell állítani a közbizalmat, ezért a mértékadó politikai vezetőknek, a közszereplőknek hallatniuk kell a hangjukat - mondta Kállai Ernő, aki mintaértékűnek nevezte a szlovák nyelvtörvény ügyében létrejött közös politikai kiállást, és hasonló cselekedeteket vár el a parlamenti pártoktól a romák elleni támadások miatt is. Félre kell tenni a politikai és személyi ellentéteket akkor, amikor a társadalmat ilyen súlyos veszélyek fenyegetik - fogalmazott.
A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa a már hat halálos áldozatot követelő bűncselekmény-sorozat miatt kérte pénteken az államfőt, hogy fogadja őt, és konzultáljanak a romákat ért támadásokról. Sólyom László hétfőn találkozik Bajnai Gordon miniszterelnökkel is. A köztársasági elnök azt kérte a kormányfőtől, hogy tájékoztassa őt a romák elleni bűncselekmény-sorozat nyomozásának állásáról.
Kállai: "Sólyom igyekszik megnyugtatni a lakosságot"
Napokon belül megtörténnek azok a lépések, amelyek megnyugtathatják a lakosságot, és a társadalom egységes érdekeit, az összetartozást, a sorsközösséget, az egymásra utaltságot szimbolizálják - mondta Kállai Ernő kisebbségi ombudsman az MTI-nek azután, hogy Sólyom László köztársasági elnök fogadta őt hétfő délután a Sándor-palotában.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.