A Főpolgármesteri Kabinet a mai ülésén fogadott el egy tíz pontos állásfoglalást a BKV vezetői végkielégítésekkel kapcsolatos ügyei miatt, hogy megpróbálják visszaállítani a cég iránti közbizalmat. Az állásfoglalás értelmében a főváros fel kívánja számolni az erkölcsileg elfogadhatatlan, vagyonvesztéssel járó végkielégítési gyakorlatot. Egyúttal felszólították a BKV vezetését, hogy vizsgálják meg, milyen jogcímen lehet visszaperelni vagy megegyezéssel visszaszerezni az elfogadhatatlan mértékű végkielégítéseket.
A főváros vezetése azt is bejelentette, hogy nem tartják elfogadhatónak a menedzser-szerződések tartalmának eltitkolását a Felügyelő Bizottság és a tulajdonos önkormányzat előtt, és elfogadhatatlannak tartják egy közpénzből gazdálkodó cégnél a titoktartás jelentős összegű honorálását is. A fenti célok érdekében a városvezetés tételesen felül kívánja vizsgáltatni a BKV Felügyelő Bizottságával az elmúlt 6 évben kötött menedzser-szerződéseket, különös tekintettel a határozott időtartamú szerződések indokolhatóságára, valamint a titoktartási kötelezettségre.
Arra is felszólították a BKV vezetőit, hogy tegyenek meg mindent a társaság végkielégítési gyakorlata kapcsán elrendelt nyomozás, illetve hatósági és tulajdonosi vizsgálatok eredményessége érdekében, és mindenben segítsék az eljáró hatóságok munkáját.
Visszaperelnék a BKV-s végkielégítéseket
Vissza kívánja perelni az eltúlzott mértékű BKV-s végkielégítéseket a főváros vezetése - értesült a HavariaPress.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.