A BKV iránti bizalom helyreállítására törekedve a kabinet állásfoglalásban nyilvánította ki, hogy elítélik a vagyonvesztéssel járó BKV-s végkielégítési gyakorlatot éppúgy, mint azt, hogy a menedzseri szerződések tartalmát eltitkolták a tulajdonos önkormányzat és a cég felügyelőbizottsága (fb) előtt. A vezérigazgató jelentése és az fb vizsgálata alapján augusztus 26-ig minősítik Kocsis István tevékenységét, és ha indokolt, döntenek a felelősséggel kapcsolatban is.
Kocsis István az MTI-nek elmondta, hogy az fb jövő hétfői ülésére benyújtja javaslatait az általa szükségesnek tartott lépésekről, a szerződések újratárgyalásáról, a titoktartásért fizetett díj eltörléséről. A Főpolgármesteri Kabinet az elfogadhatatlan mértékű végkielégítések peres úton vagy megegyezéssel történő visszaszerzésére szólította fel a BKV vezetését és igazgatóságát. A városvezetés elvárja, hogy a BKV fb tételesen vizsgálja meg a cégnél az elmúlt hat évben kötött menedzserszerződéseket és jelentését terjessze a társaság igazgatósága, valamint az önkormányzat gazdasági bizottsága elé.
A városvezetés felszólítja a BKV menedzsmentjét, hogy mindenben segítse a társaság végkielégítési gyakorlata kapcsán elrendelt rendőrségi nyomozást, valamint a hatósági és a tulajdonosi vizsgálatokat. A kabinet szerint az igazgatóság és az fb tagjainak ismerniük kell a végkielégítésekre biztosított éves keretösszeget és ennek felhasználását. Ezért felszólítja e testületek önkormányzati delegáltjait, hogy számoljanak be arról, miként éltek ellenőrző jogosítványaikkal ez ügyben.
A kabinet döntésének megfelelően Hagyó Miklós (MSZP) és Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettesek javaslatot készítenek az önkormányzat gazdasági bizottságának az önkormányzati cégek menedzserszerződéseinek teljes körű szabályozására. A szakbizottság ez alapján, valamint a jogi és a szakmai szervezetek véleményének ismeretében dönt az önkormányzati cégek számára kötelező iránymutatásokról, a szerződések tartalmáról és az ezekről történő tájékoztatás módjáról. A városvezetés indokoltnak tartja az állami és önkormányzati cégvezetők javadalmazásáról szóló törvények áttekintését, szükség esetén módosításukat.
Az MTI információi szerint a nyári szabadságokat követő első ülésén a kabinet a több mint 30 téma tárgyalása előtt nulladik pontként foglalkozott a BKV-vezetői végkielégítésekkel kapcsolatos kérdésekkel. Az ülésnek ezen a részén a kabinet tagjain kívül jelen volt Kocsis István, valamint Lakos Imre (SZDSZ), a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottságának elnöke is.
A városvezetés megtartja Kocsis Istvánt
Az SZDSZ támogatásával posztján marad Kocsis István, a BKV vezérigazgatója - nyilatkozta Steiner Pál MSZP-frakcióvezető a Főpolgármesteri Kabinet hétfői ülését követően az MTI-nek. John Emese SZDSZ-frakcióvezető közölte, hogy személyi döntés meghozatala fel sem merült az ülésen.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.