A tanács elnöke elmondta, hogy összességében 10 milliárd forintos fejlesztésről van szó, amelyhez az állam - különféle kategóriákban - 50, 60 százalékos arányban járul hozzá. A pályázót 448 közül 269 önkormányzat nyert el valamilyen támogatást. A pénzek nagyobb részéből útfelújítások valósulhatnak meg Budapesten és a megyében - tette hozzá.
Az odaítélt keretösszegből Budapesten 80, Pest megyében 75 kilométer hosszú szilárdburkolatú út korszerűsítése válik lehetővé a költségvetés részbeni finanszírozásával. Ebből a pénzből 54 fővárosi út újul meg, egyebek között a Hűvösvölgyi, a Budakeszi út, a Budai alsó rakpart, a Megyeri, a Thököly és az Etele út, valamint a Ferihegyi út is - utalt rá az elnök. A fővárosi utak korszerűsítésére megközelítően 3 milliárd, amíg a Pest megyei önkormányzatok az útfelújításokra 1 milliárd forint támogatásban részesültek.
A Közép-Magyarországi Régióban 49 fejlesztés vissza nem térítendő támogatásból valósulhat meg, 700 millió forint értékben. Ezek közé oktatási intézmények, orvosi rendelők, gyógyintézetek korszerűsítése tartozik, de jut új eszközök beszerzésére is. Közéjük tartozik például az óbudai Kincsesház óvodává alakítása és a kocséri általános iskola részleges felújítása. Emellett hátrányos helyzetű Pest megyei kistelepülések a közbiztonság erősítésére térfigyelő rendszerek kialakítására, valamint információs táblák elhelyezésére nyertek el kisebb-nagyobb összegeket, hozzávetően 22 millió forintos értékbenl.
Ötmilliárdos fejlesztés a Közép-Magyarországi Régióban
A költségvetés terhére a fővárosban és Pest megyében ötmilliárd forintos keretösszeg idei felhasználásáról döntött a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács - jelentette be a pénteki ülés után tartott sajtótájékoztatón Steiner Pál.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.