A hírportál információi szerint tavaly októberben, novemberben és decemberben, majd idén márciusban osztottak szét utalványokat, amelyek összesen több mint 47 millió forintba kerültek, és a 2008. évi költségvetésből, illetve az utolsó, márciusi ajándékutalványt a költségvetés maradványából finanszírozták.
További három alkalommal vehettek fel plusz juttatásként étkezési utalványt a minisztériumi tisztviselők, 2008 decemberében, illetve idén januárban és márciusban. Ez összesen közel 60 millió forint kiadást jelentett, amelyet a tavalyi költségvetésből, és annak megmaradt részéből fizettek. A minisztérium Origónak megküldött összesítése alapján a válság kezdete óta közel 107 millió forintot költöttek bónuszra a rendes havi juttatásokon felül.
Az Origo birtokába jutott emailekből ugyanakkor az derül ki, hogy tavaly novemberben, illetve februárban is fejenként 50-50 ezer forint étkezési jegyet kapott az összes minisztériumi dolgozó. A levelek szerint a munkatársak novemberben és februárban vehették fel ezt az extrát, bár a sajtóosztály által, szintén a kiosztás dátuma alapján összeállított összesítésben ez a két juttatás nem szerepel - írta a hírportál.
Értesülésük szerint Bajnai Gordon tavaly november elején levelet küldött a minisztérium dolgozóinak. Ebben azt írta: a nemzetközi pénzpiaci válság miatt - hogy ne kelljen elbocsátásokat végrehajtani a közszférában - a kormány megpróbálja visszafogni a bérköltségeket. A minisztérium ezért döntött többek között úgy, hogy a 2008. évre járó 13. havi illetményt "változatlan feltétellel" kifizetik, de 2009-ben ez nem jár majd.
"Örömmel tájékoztatta" ugyanakkor a miniszter a tárca összes dolgozóját arról, hogy fejenként 50 ezer forint értékű hideg étkezési utalványt kapnak. "Reményeink szerint ezzel az intézkedéssel, ha kis mértékben is, de csökkenteni tudjuk a nemzetközi válság egyes negatív hatásait, amelyek a közszolgálatban, illetve a minisztériumunkban dolgozókat is fokozottan érintik". Az Origo információi szerint két és fél hónappal később újabb 50 ezer forintos juttatást kaptak a dolgozók, s erről a a Humánigazgatási Főosztály értesítette őket.
Origo: Bajnai miniszterként extra juttatást adott tárcája dolgozóinak
Több alkalommal kapott a rendes havi juttatásokon túl összesen 200 ezer forintnak megfelelő juttatást a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium minden egyes tisztviselője 2008-ban és 2009-ben - írta az Origo hírportál pénteken. A bónuszokról az akkori miniszter, Bajnai Gordon döntött.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.