Zamecsnik Péter elmondta, hogy a bíróság helyt adott az előzetes letartóztatás megszüntetése iránti fellebbezésnek, és házi őrizetet rendelt el, amely augusztus 29-ig tart.
Múlt héten szerdán helyezte előzetes letartóztatásba a Budai Központi Kerületi Bíróság az őssejtkezeléssel kapcsolatban meggyanúsított négy személyt, egy amerikai, egy ukrán és két magyar állampolgárt, utóbbiak egyike Seffer István orvos.
A Nemzeti Nyomozó Iroda emberi test tiltott felhasználása miatt folytat eljárást; a gyanú szerint egy őssejtkutató labor és egy magánklinika szervezésében végeztek őssejtkezeléseket 2007-től, anyagi ellenszolgáltatás fejében. Az érintettek egy-egy kezelésért általában 25 ezer USA dollárt vagy 5 millió forintot fizettek.
Seffer István résztulajdonosa a korábban őssejtkutatásokkal foglalkozó IRM Magyarország Zrt.-nek, amely működtetője volt a Seffer és Renner Magánklinika egyik laborjának
Őssejtbotrány: Seffer házi őrizetben
Megszüntette Seffer István előzetes letartóztatását a Fővárosi Bíróság - közölte Zamecsnik Péter, az orvos védője csütörtökön.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.