Saját szerepéről azt mondta: ő mecénás, az őssejtkutatás elkötelezett támogatója, aki testközelből tapasztalta a kezelés áldásos hatását. Pákh Imre a lapnak elmondta: édesapját - aki most 102 éves - hét évvel ezelőtt az elsők között kezeltek őssejtekkel egy Baltaytis professzor vezette klinikán. Hozzátette: édesapja korábban alig tudott járni, de most jó egészségnek örvend. "Ezért hiszek az őssejtterápiában, ezért támogatom a kutatásokat Magyarországon és más országokban is" - nyilatkozta.
Az üzletember a napilapnak nem beszélt a barbadosi Vita Bova klinika kezeltjeiről, annyit azonban elárult, hogy sok híresség, egyebek között politikusok, hollywoodi sztárok és üzletemberek is jártak oda. Azonban 2006-ban a BBC egy riportsorozatával "botrányt kavart a klinika körül", és a barbadosi intézmény működési engedélyét a hatóságok szinte egyik napról a másikra visszavonták. Hangsúlyozta: mindig fontosnak tartotta, hogy a projektnek meglegyenek a tudományos garanciái. Pákh Imre a Seffer István és társai ellen folyó büntetőeljárásban egyelőre nem kíván megszólalni.
Őssejt-botrány: Pákh állítja, csak segíteni akart
Magyarországnak akart segíteni Pákh Imre azzal, hogy a barbadosi klinika működésének beszüntetése után ide hozta az őssejtterápiás programot - írja a szerdai Népszabadság, amely közvetítők segítségével, emailben tudott kapcsolatba lépni az üzletemberrel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.