Az ügyeletes délelőtt még arról számolt be, hogy több mint tíz kilométeres a torlódás az M7-es autópályán a Balaton felé, de mint mondta: a forgalom most már folyamatos, de Budapestről kifelé sűrű, és a szokásosnál lassabb a haladás.
Nemrég ismét baleset történt, öt autó koccant össze a Balaton felé vezető oldalon a 30-as kilométerkőnél, ugyanott, ahol délelőtt is volt baleset. Az autók a leállósávban állnak.
Felhívta a figyelmet arra: az autópályával párhuzamos 7-es úton is több kilométeres konvoj halad a Velencei tó és a Balaton felé. Martonvásárnál kikapcsolták a jelzőlámpákat, rendőrök irányítják a fogalmat.
Szombat reggel és délelőtt több baleset is volt az M7-esen. A tíz kilométeres kocsisor vége nagyjából a 27-es kilométerkőnél vvolt, s részben azért következett be, mert a 18-as kilométernél korábban a belső sávban három autó egymásnak hajtott, majd nem sokkal távolabb újabb baleset történt.
Az Útinform reggel azt javasolta a Balatonra indulóknak, hogy Martonvásárnál kerüljenek a 7-es út felé, de aztán inkább azt tanácsolták, hogy aki teheti, egyelőre ne induljon el Budapestről a Balaton felé.
Már lehet közlekedni a Balaton felé
Az Útinform ügyeletese szerint már jól lehet közlekedni a Balaton felé az M7-esen, bár uugyanott ismét karambol volt, ahol reggel is.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.