Az Útinform szombat délutáni jelentése szerint az M7-es autópályán a Balaton felé vezető oldalon, a 27-es kilométernél autók koccantak, és a leálló sávon állnak. Az ügyeletes tájékoztatatása szerint azon a szakaszon időnként lelassul a forgalom, de az autópálya többi részén jól lehet haladni.
Befejezték a baleseti helyszínelést Érdnél, a Budapest felé vezető oldalon, ahol előbb egy motoros és egy autó karambolozott, majd cserbenhagyásos gázolás történt (a korábbi baleset miatt várakozók közül egy autós kiszállt a kocsijából, egy másik pedig elgázolta, majd cserbenhagyta) - közölte az Útinform ügyeletese az MTI-vel este nyolc óra előtt. Ismét mindhárom sávon lehet haladni a főváros felé, de a Horvátországból és a Balatonról tömegesen érkezők miatt nem csökken a zsúfoltság.
Az ügyeletes még mind azt javasolja, hogy aki tudja, kerülje el ezt az útszakaszt. A kápolnásnyéki csomóponttól a Pázmánd-Lovasberény-811-es út-M1-es útvonalat célszerű használni.
Az M3-as autópályán is baleset történt: a Nyíregyháza felé vezető oldalon, Mezőkövesd után, a 141-es kilométernél egy autó a szalagkorlátnak ütközött. A külső sávot lezárták.
Harmadszor is szinte ugyanott ütköztek az M7-esen
Megint baleset történt az M7-es autópályán, és szinte ugyanott, ahol szombaton már kétszer ütköztek össze autók. Érdnél motoros baleset történt, majd cserbenhagyásos gázolás, de az útzárat már feloldották.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.