Az elsődleges információk szerint M. Dániel 23 éves szigetcsépi, P. Viktor Zoltán 23 éves gödöllői és B. Zoltán 43 éves isaszegi lakos július 10-én éjszaka bement egy, az otthonában egyedül tartózkodó idős asszony házába. A nőt súlyosan bántalmazták, majd ékszereket vittek el tőle. Az asszony néhány nap múlva a kórházban belehalt sérüléseibe - közölte Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A technikusok olyan nyomokat találtak a helyszíni szemle során, amelyek alapján az igazságügyi szakértő azonosította P. Viktor Zoltánt. Őt és két társát az életvédelmi nyomozók a gödöllői rendőrök segítségével július 30-án állították elő, és az ékszerek zöme is megkerült. Az elkövetők – akik előzetes letartóztatását a rendőrség már kezdeményezte az ügyészségnél - részletes beismerő vallomást tettek.
Elfogták az idős isaszegi asszonyt halálra verő férfiakat
Különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsítanak három, csütörtökön Gödöllőn elfogott férfit. A bűnözők megvertek és kiraboltak egy 78 éves isaszegi asszonyt, aki néhány nap múlva belehalt sérüléseibe – közölte a rendőrség.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.