Az ügyész és rendőr együtt hallgatta ki D. Lajost, aki beismerte: ő ölte meg Balla Irmát - mondta a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség szóvivője.
A debreceni fideszes önkormányzati képviselőt brutális körülmények között, a lakásában gyilkolták meg 2007 húsvétján. Holttestét fia találta meg, ő értesítette a rendőrséget. Egy évvel később a rendőrség a fiút, S. Sándort gyanúsította meg a gyilkosság elkövetésével, s előbb őrizetbe vették, majd egy évig előzetes letartóztatásban tartották. Jelenleg szabadlábon védekezik.
A Balla-gyilkosság ügyét tárgyaló Hajdú-Bihar Megyei Bíróság korábban tanúként hallgatta meg D. Lajost, mert egy másik ügyben vádlottként tett vallomása során három ízben is utalt Balla Irma meggyilkolására. A férfi meghallgatásakor részletes leírást adott az önkormányzati képviselő lakásáról, a berendezésről, ezt - mint mondta - talicskázás közben az ablakon át látta. Csakhogy a helyszíni bizonyítási eljárás során kiderült: az ablak annyira tükröződik, hogy azon át semmit nem lehet látni, a férfi által leírt néhány berendezési tárgy pedig nem is látható az ablakon keresztül. D. Lajos pontos leírást adott Balla Irma mobiltelefonjának színéről, típusáról is; a készüléket azon az útvonalon találták meg, amelyen a férfi gyalogosan hazajárt az építkezés helyszínéről.
Mindezek alapján Magyar György, a gyilkossággal vádolt S. Sándor védője indítványozta a büntetőeljárás felfüggesztését, pótnyomozás vagy új nyomozás elrendelését. Az indítványt a megyei bíróság, majd fellebbezés után a Debreceni Ítélőtábla is elutasította. A hatóságoknak ellenőrizniük kell D. Lajos beismerő vallomásának valóságtartalmát - reagált Magyar György az ügyészi megerősítésre az MTI-nek pénteken.
Balla Irma gyilkossággal vádolt fiának védője szerint a rendőrség és az ügyészség akkor jár el helyesen, ha kiviszi a helyszínre D. Lajost, s ő megmutatja, mit csinált, hogyan bánt el Balla Irmával, s megmutatja azt is, hol ásta el az asszony mobiltelefonját. Ha ez megtörténik, ő lehet a gyilkosság elkövetője. Ezt ellenőrizni kötelessége a hatóságoknak - közölte Magyar György, hozzátéve: azután dönthet a bíróság védence felmentéséről, illetve ejtheti a vádat az ügyészség. Kitért arra, hogy amennyiben S. Sándort bűncselekmény hiányában felmentik, jelentős kártalanítást fognak kérni a fogva tartásért és jelentős összegű kártérítést, mert a férfit anyagyilkosnak kiáltották ki, ezzel meggyalázták őt és a családját is. Az ügyvéd ugyanakkor megjegyezte: ez még idő előtti felvetés, előbb az kell, hogy bűncselekmény hiányában felmentsék S. Sándort.
Beismerő vallomást tett Balla Irma gyilkosa
Beismerte Balla Irma meggyilkolását D. Lajos debreceni lakos, aki a gyilkosságot megelőzően segédmunkásként dolgozott a Balla Irma háza melletti építkezésen.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.