A baleset csütörtökön délelőtt 9 órakor történt, Erk belterületén. A baj akkor történt, mikor a gyermek kiszaladt az útra, a Heves város felé közlekedő autóbusz elé. A 72 éves nagymama unokája után vetette magát, de mindkettejüket elütötte a busz. Az idős asszony olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítása közben meghalt. A súlyosan sérült gyermeket mentőhelikopterrel szállították kórházba, állapota életveszélyes. A baleset körülményeit a rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja.
Nyolc éves kislányt és nagymamáját gázolta el a busz
A kórházba szállítása közben belehalt sérüléseibe az a nő, akit 8 éves unokájával együtt elgázolt egy autóbusz a Heves megyei Erken. A kislány súlyos sérüléseket szenvedett, állapota életveszélyes - tudta meg a HavariaPress.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.